Faszádizmus: szitokszó vagy áldás?

A faszádizmus szót manapság legtöbbször pejoratív értelemben használják és arra a jelenségre értik, mikor egy házat „kibelezés” után úgy építenek újjá, hogy a homlokzat megtartása kizárólag a műemlékvédelmi előírások kielégítését szolgálja, de eközben a ház homlokzata és belseje között megszűnik a szellemi értelemben vett kapcsolat.

Ezzel az érzelmi-szubjektív megközelítéssel áll szemben az a beruházói hozzáállás, melynek lényege, hogy az adott műemlék felújításával a lehető legnagyobb nyereségre tegyen szert. Ezt a nyereséget építészeti nyelvre lefordítva azokhoz a műszaki-gazdaságossági követelményekhez jutunk, melyek kielégítése nem egyszerű feladat ugyan, mégis hagy némi szabadságot - és ezáltal felelősséget - az épület tervezőjének.

Vizsgáljuk most tehát ezt a jelenséget mint lehetőséget arra, hogy egy műemlék a teljes pusztulás helyett fennmaradhasson úgy, hogy közben kielégítse a mai kor igényet. Vizsgáljuk mindezt egy kortárs magyar ház, az Eiffel Palace példáján keresztül, összehasonlítva más budapesti példákkal: hogyan valósulhat meg az egyensúly a szubjektív-esztétikai és az objektív-gazdaságossági szempontok között?

szerző

• 
  Máró Bence
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulens

• 
  Dr. Szabó Levente
  egyetemi tanár, Középülettervezési Tanszék