Regisztráció és bejelentkezés

Érzékelés

Érzékelés

A megjelölt szekcióban témánk egy hajdani, ma Szakadát közelében található római őrtorony vizuális érzékeltetése és az ide vezető kisvasút menti megálló építészeti megfogalmazása.

A toronyról nem áll rendelkezésre elegendő adat, így annak rekonstrukcióját elutasítjuk. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy az egykori védmű és annak sajátosságai bemutathatók. Fontosnak tartjuk, hogy egy ilyen objektum nem értelmezhető önmagában, és úgy helyes, ha a birodalmat védelmező rendszer részeként mutatjuk be. Tervünkkel fontos kérdésekre szándékozunk rávilágítani, vajon tényleg szükséges kilátó létesítése a hegytetőn? A jelenlegi, beerdősült terület eleve csak sokkal karcsúbb arányú tornyot engedne, ezáltal a tömegidézet félrevezetővé, hiteltelenné válhat. Az építmény funkciója napjainkban nem értelmezhető, jóllehet a két világháború idején többször is voltak hadicselekmények színterei a római őrhelyek – köszönhetően stratégiai fekvésüknek. A tervezés során minden bizonnyal azt a kérdést is meg kell megválaszolni, hogy mitől lesz jelszerű egy jel. Szeretnénk olyan megoldást találni, mely nem kifejezetten vertikalitásával idézi meg az őrtornyot. Izgalmasnak tartjuk a kérdést: szükséges -e felmenni a hegytetőre ahhoz, hogy megtapasztaljuk az építményt? Olyan kontextust keresünk, ahol a torony az előbbiekben írtaknak megfelelően a rendszer részeként bemutathatóvá válik. Fontos szempont, hogy kik lesznek az ide látogatók. Feltételezhetjük, hogy többségében családok. A gyerekeknek épp oly kulcsfontosságú izgalmat találni a bemutatásban, mint a szüleiknek. Mégsem volna helyes kalandparkká alakítani a területet. Mindemellett az interakciót fontos vezérelemnek tekintjük. Alapvető tervezési kérdés: a megálló és a bemutatás lehet-e egy helyen? Szeretnénk megvizsgálni a tornyot tényleges megközelítésének szükségességét. A kisvasút nyomvonala ennél sokkal művibb kontextust szolgáltat, ott – a tájbaillesztés szempontjai mellett – merészebben lehet gondolkodni. Véleményünk szerint három részre osztható a feladat: a megálló megfogalmazása, az őrtorony idézete és az odavezető út. Korábbiakban írtaknak megfelelően a három beavatkozást nem külön szeretnénk kezelni.

csatolmány

szerzők

  • Bedő László
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Vági Péter
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Kovács Christopher
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Dr. Vasáros Zsolt
    egyetemi docens, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék