Regisztráció és bejelentkezés

A játékhoz való jog

A JÁTÉKHOZ VALÓ JOG

Berögződött szokásokat nagyon nehéz megváltoztatni. Ha valaki abban éli le az életét, hogy a gyalogosnak az 1 méteres járdán, az autósnak a 6 méteres úttesten, a biciklisnek falun, a fáknak a parkban, a gyerekeknek meg a kerítés mögött a helye, akkor nem csoda, ha nem érti, miről beszél itt ez a maréknyi urbanista, akik bicikliutakról, zöldsávról, meg vegyes használatú úttestekről álmodoznak.

Itt jön képbe a placemaking: egy olyan eszköz, ami nem csak a döntéshozóknak, várostervezőknek vagy akár civil szereplőknek hasznos, hogy a kísérletezés szabadságával találják meg a helyes irányokat, hanem a városhasználóknak is segít, hogy az őket körülvevő környezetben olyan lehetőségeket ismerhessenek meg, melyekre korábban nem is gondoltak volna.

Persze még a placemaking sem mindig elég erős eszköz arra, hogy a megszokott rendszereken változtasson. Ahhoz, hogy a legnagyobb hatásfokot érjük el, a legfiatalabb, ezáltal pedig a társadalmilag legformálhatóbb csoportra kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnünk, hiszen ennek a generációnak az igényei fogják formálni a jövő városait.

Eljátszottunk a gondolattal: vajon milyen társadalom nőne fel akkor, ha a gyerekek megkapnák azokat város használati jogokat, melyek talán most is megilletik őket? Mi lenne, ha a játék és ezáltal a közösségi életük nem csak zárt épületekben és elkerített játszótereken kapna helyet? Mi lenne, ha nem a gyermekeket szorítanánk egyre kisebb térbe, hogy biztonságban tudjuk őket, hanem mi, felnőtt városhasználók próbálnánk meg úgy létezni, hogy a gyermekekre is odafigyelünk? Hiszen nekik is ugyanolyan joguk van a köztereinkhez, mint nekünk.

A kutatásban ezeket a kérdéseket vizsgáljuk, kísérleti helyszínnek pedig a józsefvárosi Kiss József utcát választottuk. Ennek oka egyrészt, Józsefváros rendkívül sokféle társadalmi réteggel, építészettel és hangulattal teli közege, másfelől pedig a környéken számos kísérleti beavatkozás kezdte el felütni a fejét az önkormányzat kezdeményezéséből, melyeket szeretnénk a kutatás keretében vizsgálni, és akár kiegészíteni a tapasztalatok alapján.

Ebben a mikrokörnyezetben apró beavatkozások segítségével próbáljuk megfigyelni mindazt a sok kis finomságot, ami a gyermekeket kizárja vagy éppen bevonzza a közterek használatába. A látottakat pedig összegyűjtjük, újrarendezzük, elemezzük - végül pedig talán eggyel közelebb kerülünk annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy milyenek lehetnének a gyermekközpontú városok. Hiszen az a város, ami a legkisebbeket szolgálja, valójában mindenkire pozitív hatással van.

Bibliográfia:

Rosa Danenberg, Vivan Dumpa, Hans Karssenberg (szerk.):: The City at Eye Level for Kids. Rotterdam, Stipo Publishing. 2018.

Hans Karssenberg, Jeroen Laven, Meredith Glaser, Mattijs van ’t Hoff (szerk.): : The City at Eye Level. Delft, Hollandia, Eburon Academic Publishers. 2016.

David Harvey: The Right to the City. New Left Review 53, September-October 2008

Tihanyi Dominika: Kreatív stratégiák, DLA értekezés, Budapest, MOME,

Bánszegy Bíborka, Gránási Sára: A rendbontás emlékezete. 2019.

Christa Reicher, Päivi Kattaikko, Silke Edelhoff, Angela Uttke: Gyerek_szemmel. Építészet gyerekeknek és gyerekekkel. kultúrAktív Egyesület és Kódex Nyomda. 2013.

szerzők

  • Győrfi György Dániel
    Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)
  • Kovács Laura
    Egyéb hazai egyetem

konzulensek

  • Alföldi György
    egyetemi tanár, Urbanisztika Tanszék
  • Kurucz Olívia
    doktorandusz, Urbanisztika Tanszék

helyezés

II. helyezett