Térbeli Idő

„Már semmi sem lesz olyan, mint korábban.” Sokszor használjuk ezt a kifejezést, ami elsőre ijesztőnek tűnhet, de nem feltétlenül az.

A világban zajló egyenletes változások önmagukban nem motiválnak minket arra, hogy cselekedjünk, de amikor valami, a megszokottól eltérő történik az életünkben, akkor ébredünk rá, hogy változtatnunk kell, és reagálni kényszerülünk a történésekre.

Talán a 21.század eddigi legmeghatározóbb eseményét éljük most át, amikor az egész világnak meg kell torpannia, és életmódot változtatnia a Koronavírus terjedése miatt. Ez az esemény késztetett minket is arra, hogy kicsit mélyebben foglalkozzunk a témával, és az építészet eszközeivel valami olyat hozzunk létre, ami alkalmazkodik a kialakult helyzethez és az élet változásaihoz.

A téma komplexitása miatt fontosnak találtuk, hogy egy adott csoportra leszűkítve keressünk válaszokat. Kézenfekvő lett volna a saját korosztályunkkal foglalkozni, de megvizsgálva a körülményeket és a jelenlegi élethelyzetet, arra a következtetésre jutottunk, hogy az idős emberek térbeli és személyes kapcsolati igényeivel szeretnénk foglalkozni. Ez az a korosztály, akiknek fizikailag és mentálisan is a legnagyobb kihívást jelenti a kialakult helyzet. Fizikálisan ők a legvédtelenebbek a vírus ellen, a szervezetük már nem olyan erős, mint fiatal korukban, ezért őket sokkal jobban megviselik a betegségek. Mentálisan a bezártság, a rokonoktól, ismerősöktől való elszigeteltség számukra még nagyobb kihívást jelent, mint a virtuális térben könnyedén közlekedő fiatalabb generációk számára.

A témát főleg személyes élmények, beszélgetések útján közelítenénk meg. Minél többet szeretnénk az érintett korosztállyal találkozni, foglalkozni az érzéseikkel, és megtudni, hogy mi lenne számunkra a legfontosabb a jelenlegi szituációban. További munkánkban pedig, egy olyan folyamatnak a térbeli vetületét szeretnénk megjeleníteni, amely végighúzódik az emberi életcikluson. Ahogy elkezdünk öregedni, életterünk folyamatosan szűkül, a munkahelyünkről az otthonunkba, majd annak egy szobájába, végül pedig egy ágyra kényszerülünk. Az életkor növekedése és a tér lecsökkenése között húzódó paradox helyzet, ami a leginkább megfogott minket.

A témát a követelményeknek megfelelően irodalmi szintű szöveg, tabló, modell és film, mint kifejező eszközök segítségével fogjuk feldolgozni.

Végeredményképp egy olyan alakítható, köztes teret szeretnénk az idősek számára kialakítani, melyben egyszerre lehetnek “kint és bent”, melyben részesei lehetnek az életnek testi kontaktus nélkül, és részt tudnak venni a családi eseményeken, anélkül, hogy fiatalabb rokonaik veszélybe sodornák őket.

„Mindenki magában hordja a pestist, mert senki, de senki a világon nem érintetlen tőle. És hogy szakadatlanul ügyelnünk kell magunkra, nehogy egy önfeledt pillanatban másnak az arcába leheljük, és ráragasszuk a fertőzést.” (A. Camus: A pestis, Magvető Kiadó)

Csanády Anna Dorottya, Varga Liza

konzulens: Balázs Mihály DLA

Bp., 2020. 09. 30.

szerzők

• 
  Csanády Anna Dorottya
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés
• 
  Varga Liza
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulens

• 
  Balázs Mihály
  egyetemi tanár, Középülettervezési Tanszék