Regisztráció és bejelentkezés

A múlt körvonalai

ABSZTRAKT

Szerző: Hosszú Karina, Ferenc András

Tervezési terület: Budapest, II. Budakeszi út 51/b

Ferenchalmi Szűz Mária-kápolna

Témavezető: Fejérdy Péter DLA

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem –

Középülettervezési tanszék

2020

Minden épület mögött van egy történet. Egy

jelentős ok, amiért olyannak látjuk ma, amilyen.

Múltbeli események, melyek akár rosszak, akár

jók, formálják és lelket adnak környezetünknek.

Így van ez a Ferenchalmi Szűz Mária-kápolnával is,

melynél célunknak tűztük ki, hogy amellett, hogy

hozzáteszünk valami újat a meglévőhöz,

igyekszünk megőrizni a múlt lenyomatait, a szép

ráncokat.

A Budakeszi útról szinte észrevehetetlen kápolna belseje egészen más

hatással bír, mint a hangos és forgalmas főút. Mit takar az elszigeteltség

fogalma? A helyszínhez érve kívülről és belülről szemlélve más-más

érzés fogott el minket. A csendes, sötét térben több kérdés merült fel

bennünk.

Miért szükséges a nyitottság a környezet felé egy közösségi tér esetén?

A terület gyülekező helyként, közösségi térként, illetve egy zarándok

útvonal állomásaként tudna szolgálni, ehhez úgy érezzük szükség van

változtatásokra.

Hogyan tud valami egyszerre elszigetelt és nyitott lenni? Látszólag

ütköző fogalmak, azonban építészeti vonatkozásaikban szerintünk

feloldható ez az ellentét.

Mi a szerepe a kerítésnek és a kertrendezésnek egy telek szerkezetében?

A telket körülölelő támfal és kerítés önmagában meghatároz egy

karaktert. Ezek változtatása érdekes feladat, különféle vonzatokkal.

Mindezeket a felmerülő kérdéseket hogyan tudjuk a lehető legfinomabb

beavatkozással megoldani? A kápolna jelenleg a Magyar Máltai

Szeretetszolgálat tulajdonában van, fenntartása önkéntes alapú. Célunk

ehhez mérten tervezni, a fenntarthatóság problémakörével foglalkozni.

Munkánkban ezek azok a kérdések, melyek leginkább foglalkoztatnak

és irányt mutatnak.

csatolmány

szerzők

  • Ferenc András
    Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)
  • Hosszú Karina Dóra
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Fejérdy Péter
    egyetemi adjunktus, Középülettervezési Tanszék