Regisztráció és bejelentkezés

Cifra palota

„Talán úgy lehet kezdeni, hogy addig mondogatjuk, milyen szép dolgok fognak történni, míg azok valóban megtörténnek.”

(Frances Hodgson Burnett: A titkos kert)

Vannak olyan meghatározó események egy ember életében, amikre évek múltán is tisztán emlékszik. Ezek az események általában egy közösséghez kötődnek. Ha megkérdezünk egy tucat felnőttet, hogy mi az első dolog, ami eszébe jut a gyerekkoráról, akkor a családja után valószínűleg egy iskolai emlék jelenne meg előtte.

Iskolai emlék. A tanáraink, az órák, a padok, de mindenekelőtt az osztálytársak, barátok és a szünetek. Amikor az udvaron ültünk kötöttségek nélkül. Amikor csak úgy együtt voltunk. Amikor mi alakítottuk a történéseket. Amikor nevettünk, sírtunk, veszekedtünk és álmodoztunk. Hogy milyen lesz majd felnőttnek lenni. Mindenki megtalálja a hivatását, dolgozni fogunk, sikeresek leszünk, néhányan talán híresek is. De barátok maradunk, és ugyanígy összejárunk majd közösen.

Közösen. A tervezési feladatunk mottója. Kezdettől fogva úgy éreztük, hogy a legfontosabb része az lesz, hogy az iskola közösségével együtt menjünk végig a folyamaton, felszínre kerüljenek az ötleteik, vágyaik, reményeik. Egy olyan installációt szeretnénk létrehozni, amiben mindenki megtalálja a sajátját, magáénak érzi a kialakított helyet, örömmel használja.

Örömmel használja. A Nagykátán tartott tervezési workshop végére kiderült, hogy a tanárok és a diákok is nagyon szeretnének több időt tölteni az iskola udvarán. Szeretnének olvasni, tanulni, zenét hallgatni, beszélgetni, játszani és kertészkedni. Szeretnének együtt lenni, de szeretnének néha elvonulni is. Szívesen használják az udvart, látják a lehetőséget.

Látják a lehetőséget. A gyerekektől kapott visszajelzések alapján egy olyan úton indultunk el gondolatban, amely képes befogadni a különböző igényeket, a szerkezeti egyszerűsége pedig alkalmassá teszi arra, hogy az iskola közösségével együtt valósíthassuk meg.

csatolmány

szerzők

  • Szakál Emese
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Zoboki Réka
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Vincze László
    egyetemi docens, Lakóépülettervezési Tanszék