Regisztráció és bejelentkezés

ÉRZÉK(K)ELTETÉS

A Spektrumszenzor téma azért keltette fel az érdeklődésünket, mert ennek révén tudatosan tanulhatunk az érzékelésről, szembesülhetünk az inkluzív terek hatásaival és ezt az autizmus spektrumzavar mentén kollektív fejlődésért tehetjük.

Az autizmus a gyerekek 0,02-5%-át érinti, de kétharmaduk felnőtt korában is küzd ezzel az atipikussággal, segítségre szorulnak a mindennapi életük során. Fontosnak tartjuk az érzékenyítést, hogy a neurotipikus emberek is megtapasztalhassák egy szeletét az életüknek, ezáltal empatikusabban, megértőbben és segítőkészebben állhassanak az autizmussal élők felé.

Az érzékenyítő módszer lényege, hogy a nem autizmussal élők tapasztalhassanak abból a térérzékelésből, amit egy autizmussal élő nap, mint nap átél. Nem csak mások megértése szempontjából hasznos megtapasztalni ezeket az ingeráradatokat, a mindennapi életünk perspektíváját is tágítja. Saját magunk felé is fontosnak tartjuk az érzékenyítést a felsoroltakon túl, hiszen olyan tereket szeretnék életünk során alkotni, amelyeket a használók komfortosan tudnak igénybe venni, és ezt tapasztalás útján tudjuk a leginkább megismerni.

Koncepciónk az, hogy az átalakított épület tereinek csoportjaival - egy előre kidolgozott koreográfiának megfelelően - az egyes érzékszervi tapasztalatok bemutatására fókuszálunk. Ezen tematikus terek, melyek az általánostól eltérő térérzékelés bemutatásának eszközei egy vertikális tengelyre fűződnek föl. A tereken való végighaladás az érzékszervi tapasztalatok fokozatos elvonásával és visszaadásával jár. Emellett az épület körül elhelyezkedő területen szenzoros kertet alakítunk ki.

Célunk, hogy a rendelkezésre álló építészeti eszközökkel a lehető legideálisabb teret hozzuk létre, ami a megértést segíti elő és eszközt ad az emberek kezébe, hogy jobban tudjanak együtt élni.

csatolmány

szerzők

  • Gyéresi Orsolya
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Módly Emőke
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Zsivera Lilla
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Klobusovszki Péter
    egyetemi adjunktus, Középülettervezési Tanszék