PIAR XXI.

MOTIVÁCIÓ

A 100 évvel ezelőtti megépülése óta a Budapesti Piarista Gimnázium épülete többször cserélt gazdát, illetve esett át különböző beavatkozásokon. Ezekkel az átépítésekkel az épület mindig idomult a kor aktuális igényeihez, ezzel a ház egyre rétegezettebbé, komplexebbé vált. Ezt a folyamatos fejlődést hiba lenne befejezettnek tekinteni, még nagyobb hiba megállítani, a jelenlegi helyzetet véglegesnek elfogadni. Ehelyett, a folyamatos fejlődés szellemében olyan megoldásokat kell eszközölni, melyek tovább viszik ezt a folyamatot. Ez a XXI. században, mely kimondottan az egyre gyorsuló változás kora, egy olyan szervezetnek, mely identitását sok más dolog mellett a fejlődőképességéből nyeri, egyértelműen következik az elveiből. Így a probléma adott: a két tervező keze nyomát viselő épület (tervezte: Hültl Dezső 1917-ben, áttervezte: Golda János 2011-ben) téri rendszere rendkívül kötött az iskola belső közösségi tereiben. Érdekesnek tartjuk, hogy az átalakíthatóság elvét hogyan tudjuk összhangba hozni ezzel, illetve az épület használóinak igényeivel. A Z generáció változatos térigényeit kielégíteni önmagában is kihívás, melyet más elvárásokkal összeegyeztetni izgalmas felvetés. Ennek a három adottságnak való megfelelés, megfelelhetés az, ami igazán foglalkoztat minket a témában.

CÉLOK

Megvizsgáljuk, hogy az igényeknek ezen hármassága mennyire egyeztethető össze egymással, illetve kísérletet teszünk egy ilyen tér létrehozására. Először a mai 12-18 éves korosztály pszichológiai, szociológiai sajátosságainak építészeti vonatkozásait szeretnénk feltárni. A kapott eredmények segítségével keressük a választ arra, hogy ezek a terek hogyan vehetnek szervesen részt ennek a generációnak nem csak az órák közötti pihenésében, hanem társasági életében, tanulásában. Míg ezek, a léptékükben és funkciójukban változatos térigények a felhasználók szokásaiból, terekhez való viszonyából származnak, a konkrét építészeti megoldást az adott téri helyzetek fogják meghatározni. Hozzá szeretnénk járulni a ház fejlődésének következő lépéséhez: a minket foglalkoztató terek problémáit nem szeretnénk véglegesen megoldani, helyette felvetésekkel szeretnénk katalizálni a későbbi alakulásukat. Ennek a módszertannak a legkritikusabb mozzanata annak az érzékeny határvonalnak a megtalálása, ahol az elkészült belső egyszerre tud egy egészként működni és megtartja a képességét arra, hogy az iskolával együtt fejlődjön.

MÓDSZERTAN

Az első szükséges lépésnek a következő generáció mélyebb megértését érezzük pszichológiai és szociológiai szempontból, különös figyelemmel arra, hogy hogyan viszonyulnak a tanuláshoz és az órák közötti időtöltéshez. Emellett fel szeretnénk tárni az épület fejlődéstörténetét, illetve, hogy hogyan lehetne ezt a fejlődést érzékkel, arányosan segíteni. A kutatásaink eredményeinek konkrét, gyakorlati téralkotásban való felhasználása lenne dolgozatunk konklúzióinak legszemléletesebb demonstrálása.

TÉZISEK

Két tézist fogalmazunk meg: egyrészt úgy hisszük, hogy egy ilyen adottságokkal rendelkező épület belső tereiben is létrehozhatók olyan téri helyzetek, melyek a használók tanulását és szocializálódását meghatározhatják, pozitívan befolyásolhatják. Emellett állítjuk, hogy ezeknek a tervezése felelősségteljes feladat, ahol a múlt tisztelete mellett a jövőre való felkészültség meghatározó jelentőségű.

(Kép:A Wartburg-iskola aulája, Münster-Gievenbeck, Németország; Tervező: Boockhoff + Rentrop, Hannover, 1999.)

szerzők

• 
  Hernádi Zsombor
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés
• 
  Tóth Bence
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulens

• 
  Karácsony Tamás
  , Középülettervezési Tanszék