Budapest Második Világháborús erődítményrendszerének maradványa

Budapest történelme során háromszor állt ostrom alatt, utoljára a Második Világháború végén, 1944 késő őszétől 1945 februárjáig. Az utolsó ostrom nyomai azonban nemcsak az itt-ott még fellelhető lövedékek lyuggatta homlokzatokon maradtak ránk, hanem abban a több mint 100km-nyi erődítményrendszerben is, amely Budapestet több gyűrűben is körbe veszi. Ezt az erődítményrendszert, melynek részei tüzérségi lövegállások, bunkerek és lövészárkok, a magyar honvédség katonái mellett munkaszolgálatosok és azok a budapesti lakosok építették fel, akik őszintén hittek a városuk védelmében. Ez egy olyan történelmi esemény, amelynek mára alig maradt élő szemtanúja, így a nagy erődrendszer emléke is feledésbe merül és szépen lassan magába zárja a természet.

Munkámban azt szeretném vizsgálni, hogy mit is jelent nekünk ma ez az erődítmény rendszer? Hogyan viszonyulunk (viszonyulhatunk) hozzá? Van-e egyáltalán létjogosultsága Budapest majd’ 80 évvel ezelőtti ostromára emlékezni, és ha igen, hogyan lenne érdemes erre az erődrendszer maradványaihoz kapcsolódó építészeti választ adni?

Mindezt azért találom fontosnak, mert az emlékezés kultúránk egyik alappillére, identitást és csoporthoz tartozást képez. A múltunk alapján tesszük a következő lépéseinket, azonban mint mindent, úgy emlékeket is szelektálunk. Az ostrom, a Második Világháború egyik leghosszabb és legintenzívebb ostroma rengeteg áldozatot követelt. Az áldozatok – katonák, civilek – sokszor azonban ma már vállalhatatlan ideológiák nevében haltak meg, így a rájuk való emlékezés mikéntje és miértje (mint azt az elmúlt években több hazai példa, mint pl. az erősen vitatott Szabadság téri „Német megszállás emlékműve” esetében is láthattuk) nagyon érzékeny kérdés, hiszen egy ilyen emlékhely mintaértékű lehet. A fenti kérdések megválaszolása alapvetően szükséges ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, hogy a múlt efféle nyomaival mihez tudunk kezdeni, hiszen egy új, városi emlékhellyel ellentétben itt már egy megépült, hatalmas rendszer nyomairól van szó, melynek elbontását csak a természet képes elvégezni. Megeshet, hogy ennek bizonyos részeit nem érdemes az enyészetre hagyni és érdemes új, számunkra fontos jelentésekkel feltölteni.

A kutatást a releváns szakirodalom segítségével az emlékezetkultúra témakör vizsgálatával, valamint példák elemzésével és összehasonlításával alapoztam meg, ezekből született meg végül a fenti kérdésekre adott építészeti válasz.

szerző

• 
  Bilák László
  Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
  alapképzés (BA/BSc)

konzulens

• 
  Dr. Sági Gergely
  Egyetemi adjunktus, Exploratív Építészeti Tanszék