Regisztráció és bejelentkezés

Eredményjelző alkalmazás

Mindig is nehézségeket okozott az edzőknek, rendezőknek a különböző sportrendezvényeken a hagyományos, nyomógombos eredményjelzők hosszadalmas, körülményes beüzemelése. Ezen rendszerek többnyire idejét múlt technológiákkal készültek, abszolút nem magától értetődő a használatuk, hosszas időbe telik elsajátítani a vezérlésüket.

Ennek a problémának a megoldására készítek egy telefonos alkalmazást, mely sokkal inkább felhasználóbarátibb, mindenki által érthető, első használatkor is kényelmes alternatívát próbálok nyújtani. Az alkalmazás az Android Studio szoftver segítségével készítem, fejlesztem, így elsődleges célcsoportja az Androidos telefonok és tabletek.

A kosárlabda nagyon közel áll a szívemhez, kiskorom óta foglalkozom a sportággal, végig jártam a neves szombathelyi Falco utánpótlásiskoláját, így érthetően ez a program is a kosárlabdamérkőzések lebonyolításhoz lehet nagy segítség, az adott szabályokhoz, időkerethez, pontszerzési lehetőségekhez lesz alapértelmezetten igazítva az alkalmazás, bár más sportágakhoz is használható, későbbiekben átfejleszthető, akár a felhasználó által is (pl. időtartam változtatásával).

Két csapat küzdelme során megadhatjuk a szembenálló felek csapatneveit, a szerzett kosár értékétől függően 1, 2, vagy 3 ponttal növelhetjük az adott csapat pontszámát. Természetesen a játékidőt, illetve támadó 24 másodpercet is kedvünk szerint megállíthatjuk, újraindíthatjuk, újabb negyedet kezdhetünk. A faltokat is számolhatjuk mindkét fél esetében, később így jelezve, ha elérték a bónusz büntetővel járó hibamennyiséget.

Akár csak telefonon, vagy tableten keresztül rögzítjük a mérkőzés alakulását, vagy nagyban gondolkozva, egy adott képernyőre átirányítva, esetleg projektorral kivetítve tudjuk nyomon követni a küzdelmet.

szerző

  • Horváth Marcell
    Mérnök informatikus szak, alapképzés
    alapképzés (BA/BSc)

konzulens

  • Weisz-Tiba Klára
    Testnevelő tanár, Testnevelési Központ