Távfűtött épületek HMV fogyasztási szokásainak vizsgálata, energetikai értékelése
Napjainkban a költségosztás során a használati melegvíz előállításához szükséges éves hőmennyiséget a nyári fogyasztási átlag alapján határozzák meg. Ez az eljárás azonban nem vezet pontos eredményre, mivel a használati melegvíz fogyasztás mértéke és a különböző veszteségek az év során folyamatosan változnak. A tanulmányom során ezt a problémakört vizsgáltam, és elemeztem a távfelügyelettel és távhővel ellátott épületek/épületrészek használati melegvíz fogyasztási adatait, mely alapján megbecsültem ezen ingatlanok éves használati melegvíz fogyasztási trendjének alakulását.
A tanulmányom során először a különböző épületek/épületrészek használati melegvíz fogyasztását elemeztem, majd a használati melegvíz fogyasztások, az előremenő hőmérsékletek, valamint az összhőfogyasztások ismeretében, a nyári hónapok adataiból kiindulva meghatároztam a panel, illetve egyéb szerkezeti anyagokból épült ingatlanok, valamint az összes épület használati melegvíz hőfogyasztását a különböző hónapokban.
A rendelkezésemre álló adatokat többféle szempontból vizsgáltam: fűtött légtérfogatra, lakásokra, lakószámra, valamint fűtött alapterületre fajlagosítva külön a panel, illetve egyéb szerkezeti anyagokból épült ingatlanok, valamint az összes épület esetében. Az eredmények összehasonlíthatósága érdekében a júliusi, azaz a legkisebb fogyasztású hónap adataira fajlagosítottam a kapott értékeket, és meghatároztam azon dimenziótlan számokat, amelyeket alkalmazva az egyes ingatlanok használati melegvíz hőfogyasztása pontosabban becsülhető, mint csupán a nyári hónapok hőfogyasztásának átlagával számolva. Megvizsgáltam továbbá, hogy mekkora éves hődíjbeli különbségek adódhatnak egy fiktív, általam választott alapterületű ingatlan esetében.
Tanulmányoztam, hogyan alakul a különböző épületek éves, valamint napi átlagos használati melegvíz fogyasztása és hőfogyasztása fűtött légtérfogatra, lakásokra, lakószámra, valamint fűtött alapterületre fajlagosítva. Az új építésű ingatlanok tervezés során ezen adatok figyelembevételével becsülni lehet a jövőbeli melegvíz fogyasztási illetve hőfogyasztási igényeket. A fűtött alapterületre fajlagosított éves hőfogyasztást összevetettem a TNM rendelet alapján meghatározott értékkel is.
szerző
-
Vámos Viktória
Épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnök mesterképzési szak
mesterképzés (MA/MSc)
konzulens
-
Dr. Horváth Miklós
egyetemi adjunktus, Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék