#participáció - Z generációs közösségi tervezés az Instagram virtuális terében
Milyen módon lehet a Z generációt integrálni az építészetbe? Hogyan jelenhet meg a közösségi média a tervezési folyamatban, mint kreatív platform? El lehet érni, hogy a fiatalok is aktívan részt vegyenek a közösség építésében, fejlesztésében?
Négy workshopon keresztül kutattuk a válaszokat ezekre a kérdésekre. A foglalkozásokon kitértünk helyszín- és funkcióelemzésre, előképek megismerésére és feldolgozására.
Létrehoztunk egy valós tervezési programot a Népszigeten, és önkéntesekből összeállítottunk egy tervezői csapatot. A tagok olyan Z generációhoz tartozó fiatalok voltak, akik érdeklődnek az építészet iránt, és önként jelentkeztek a felhívásunkra.
Az ő munkájukat, gondolkodásmódjukat hasonlítottuk össze egy építész hallgatókból álló csapattal.
A workshopok feladata egy olyan úszó "közösségi stég” tervezése volt a Népsziget partjára, ami segíthet folytatni a szigeten néhány éve elindult közösségi fejlesztéseket.
A tervezés közben a kommunikáció formáját, lehetőségeit vizsgáltuk, és ennek eszközének az Instagramot választottuk. Olyan kreatív felületként használtuk, ami a tervezési folyamat szerves része tudott lenni. A csapatot folyamatosan biztattuk a platform minél kreatívabb használatára, célunk a participációs tervezés mellett az építészeti edukáció is volt. Vizsgáltuk, hogyan lehet úgy tudást átadni, hogy a résztvevők ne érezzék, iskolapadban ülnek egy újabb felesleges tanórán.
A folyamat végén a résztvevői visszajelzések alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy a Z generáció igényli azt, hogy jobban bevonjuk őket a lakókörnyezetük alakításába, és fontos nekik, hogy jobban figyelembe vegyük a véleményüket. Észrevételeik általában új megvilágításba helyezték a terveket és a helyszínt, így a tanulási folyamat kétirányúvá vált, mi is sokat tanultunk tőlük. Az Instagram, mint kommunikációs platform pedig végül az építészeti nyelv megértésében a segítségükre tudott válni.
szerzők
-
Kovács Krisztina
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés -
Zubek Károly
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés
konzulens
-
Wettstein Domonkos
egyetemi adjunktus, Urbanisztika Tanszék