Lakáspolitika és lakásgazdálkodás Kalocsán
Eredetileg egy átfogó lakásportfólió készítését tűztük ki célul, melyet a város felhasználhat lakáspolitikai koncepciójának kidolgozásához, azonban hamar kiderült, hogy a számunkra szükséges adatok nagyon hiányosak, illetve a város méretéből adódóan ezek pótlása hatalmas időt és energiát venne igénybe. Végül úgy döntöttünk, kicsit távolabbról indítjuk a vizsgálódást és elemezzük azokat a témákat, amik egy kisváros lakáspolitikáját befolyásolhatják. A gazdasági és demográfiai háttér mellett a meglévő lakásállományt is vizsgáltuk, beleértve ennek problémáit és lehetőségeit is. Emellett építészeti felméréseket is végeztünk, mely elsősorban a városszerkezet fejlődésének történetére és a meglévő városi szövet elemzésére irányultak. Az adatok feldolgozása után megpróbáltunk kialakítani egy olyan eszközrendszert, ami alkalmas a jól működő lakáspolitika megszervezéséhez. Reméljük, hogy a dolgozatunk hasznos lesz a városvezetés számára.
szerzők
-
Bazsik Anita
építészmérnök
nappali -
Halász Kitti
építészmérnök
nappali
konzulensek
-
-
Szendrei Zsolt
Doktorandusz, (külső)