Regisztráció és bejelentkezés

Imprinting

„A bevésődés (angol nyelven: imprinting) a pszichológiában illetve az etológiában használt fogalom egy az adott faj számára kritikus periódusban bekövetkező tanulás leírására (ez a fajta tanulás egy bizonyos korban vagy életszakaszban következik be) amely gyors és kétségtelenül független a viselkedés következményeitől. Kezdetben olyan helyzetek leírására használták, amikor az állat vagy az ember ösztönző ingereket tanult meg.

A bevésődés legismertebb formája a korai bevésődés, melyben az újonnan világra jött állat a szülei különböző külső és viselkedéses jellemzőit sajátítja el. A tojásból frissen kikelt kacsák, ludak azonnal követni kezdik az első legnagyobb tárgyat, ami megmozdul körülöttük-tehát a szülőt. Egy tartós kötődés alakul ki azon faj egyedeihez, amit először megpillant. Mivel ez az élet korai szakaszában kialakuló kapcsolat, ezért kiirthatatlan nyomokat hagy az egyedben, és élete végéig tart.”

Forrás: Wikipedia.org

Lehetséges-e felfejteni egy emberi jellem szövetét? Honnan indul, milyen szálak alkotják, hogyan alakul ki mintázata, konzisztenciája. Ha igaz, amit Aristoteles majd később John Locke kifejt, hogy az ember, mint tabula rasa születik és a külső hatásokból építkezik intelligens reakciókkal, a ránk ható impulzusok gyűjteményét összeolvasztva megkaphatjuk önmagunkat, vagy önmagunk egy jelentős részét, amit intelligenciánk vagy lelkünk(?) énné formált.

Gondolatmenetem a káosz elemzéséből indult. A görög mitológia szerint Khaos az első létező, aki az univerzum születése előtt született, így magában foglal mindent, ami a későbbi világot alkotja. Ha a világon létező összes dolgot halmazokba sorolnánk, melyeket a görög mitológia alapján hozunk létre, a legnagyobb halmaz az első létrejött jelenség – azaz maga Káosz – majd a következő halmazok úgy sorolódnak, hogy mindegyik annak a nagyobbnak lesz alhalmaza, amelyből létrejött.

Ahhoz, hogy jellemezni tudjuk a káoszt, a genezist, olyasvalamit kell vizsgálnunk, ami maga is hasonlóképp működik – egy bináris/egyéb számrendszer segítségével működödő gép tehát nem megfelelő választás a káosz ábrázolásához, hiszen egy jóval kisebb alhalmaz tagja, így képtelen leírni az eredeti nagyot.

Helyette olyan eszközt kerestem, ami maga is káosz, kiszámíthatatlan, matematikailag nem leírható semmiféle képlettel.

Ez az ember. Egyik pillanatról a másikra változó a hangulatunk, arcunk, testmelegünk, reakcióink a körülöttünk zajló jelenségekre más és más, és senki ember fia nem tudja megmondani, mi lesz a következő lépés.

Kutatásomhoz eszközül a fotográfiát választottam, ami képes megrekeszteni egy pillanatot, és évekkel később is ugyanazt a percet mutatni, ami már régen elszállt, ugyanakkor bennünk még mindig él. Ez is egyfajta káosz, az idő összekuszálása. A fotók egymásra vetülésével az embert érő impulzusok egymásra halmozódását vizsgálom, hogyan fedi egyik a másikat, és az összefonódásból mi jöhet létre.

szerző

  • Pokol Júlia
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Dr. Üveges Gábor
    egyetemi docens, Rajzi és Formaismereti Tanszék

helyezés

I. helyezett