Regisztráció és bejelentkezés

FORMÁLÓDÓ JÖVŐ

FORMÁLÓDÓ JÖVŐ

A Ferenchalmi Szűz Mária-kápolna 200 éves történetét sokféle közösség tette színesebbé. Habár a jelenlegi terület csak egy kis szelete eredeti önmagának, hangulata továbbra is erős és egyedülálló környezetében. A hely az ide látogatót kiszakítja a városi élet minden zűréből és zajából, védettséget ad, fizikailag és lelkileg egyaránt.

Ez a védettség érzet különösen fontos egy kialakuló közösség részére, amelyben helyet kaphatnak elesettek és sérültek is. Nehézség a feladatban, hogy mivel nincs kiforrott közösség, sem kiforrott tervezési program, hűen a máltaiak eszméihez, befogadó és nyitott, több módon használható helyre van szükség, ahol bármilyen közösség is alakul ki, megtalálja helyét benne. Egy ilyen tér létrehozása a cél, melynek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységeit kutatva, gondolkodásmódjuknak, illetve az egyszerűségnek és észszerűségnek megfelelve, takarékosan, az adott közösségek igényeinek építészeti vonatkozásait feltárva próbálunk eleget tenni.

A tervezést és az építést nyílt folyamatnak képzeljük el, amely a menet közben felmerülő igényeket és lehetőségeket könnyen integrálni tudja. Emellett a közösségi építés arra a problémára is észszerű választ ad, hogy az építkezés (és majd később a fenntartás) minimális anyagi hátteret igényeljen, így maradhat hű a tervezés a befektető szervezet gondolatiságához. Fontosnak tartjuk megadni a lehetőséget az épített és építetlen környezet saját képre formálására egy olyan tevékenységgel, melyet a mindenkori közösség minden tagja végezhet és élvezhet. Ezáltal a közösség részt vehet az új terek alakításában a tervezéstől kezdődően az alkotás utóéletéig, formálva saját jövőjét. Így járulnának hozzá a meglévő épített örökség életben tartásához a közösség által élt és fenntartott új terek.

szerzők

  • Baksa Zsófia Magdolna
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Holcsek Tamás
    Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)
  • Korompay Örs
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Fejérdy Péter
    egyeteni adjunktus, Középülettervezési Tanszék