Regisztráció és bejelentkezés

EmlékTér

EmlékTér

A nagykátai „zsidótemplom” rehabilitációja

Nagykáta Pest megye keleti szélén található közel 12 ezer fős kisváros. A térségben (Tápió vidék) központi szerepet tölt be a kulturális életben is.

A XIX. század közepén Nagykátán megkezdődött a zsidó közösség létszámának növekedése. Közeli településekről (Tápióbicske, Tápiószele) sok család költözött ide. Ennek számos oka közül fontos megjegyezni a település fejlődését, a járási székhelyi cím elnyerését és a kiváló közlekedést biztosító vasútvonal jelenlétét.

Virágzott a nagykátai zsidó közösség egészen a második világháborúig, amikor itt létesítették az egyik leghírhedtebbé vált munkaszolgálatos bevonulási központot, és vagoníroztak be százakat a keleti frontra. Összesen 900 embert szállítottak a halálba. A 200 helyi elhurcolt közül csupán 7 fő tért haza. Az elhurcoltak emlékére a város a mai napig nem állított emlékművet.

A helyiek által “zsidótemplomnak” nevezett zsinagógának fontos szerepe volt a közösség összetartásában, a hitélet szervezésében. Mostanra azonban a hitközösség megszűnt, ezzel együtt az épület is pusztulásnak indult. Az egykor díszes épület fokozatosan vesztette el pompáját. De vajon megmaradt-e százak emléke a jelen kor emberében?

Közös feladatunk az emlékek megóvása, a közösségek fenntartása, identitásunk megőrzése. A zsinagóga megújulása mindennek egy jelképe. Szeretnénk egy helyet létrehozni, mely mindenkinek lehetőséget ad a megemlékezésre, a szép történetek felidézésére és a rosszak feldolgozására. Az épületet szeretnénk jelenlegi jelentéktelen állapotából felemelni, külső és belső tereit az egykori templomhoz méltóvá tenni. Belső terei alkalmasak a kiállítások fogadására, a hely történetének bemutatására.

A tervezés során a helyi kutatásokból szeretnénk kiindulni, vizsgálva a térbeli és időbeli eseményeket, funkcióváltásokat (iroda, étterem, bútoráruház, kocsma, bútorraktár, háztartási áruház, lakás). A hazai és nemzetközi párhuzamokra és előképekre megalapozva hoznánk létre egy tervet az épület rehabilitációjára és az emlékhely létrehozására. Dolgozatunkban három témát szeretnénk kifejteni: a helytörténet ismertetését, a példák elemzését, illetve koncepcionális terv megalkotását a nagykátai “zsidótemplom” rehabilitációjáról.

Irodalomjegyzék:

Basa László: Valamikor ők is Nagykáta polgárai voltak. Megjelent: tapiokultura.hu 2014. április 14.

Basa László: 110 éve épült fel a nagykátai zsinagóga. Megjelent: tapiokultura.hu 2015. szeptember 22.

Kucza Péter: Nagykáta Anno, Múltidéző történetek

szerzők

  • Szekeres Liliána Júlia
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Hauer Tamás Péter
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Dr. Szabó Levente
    egyetemi tanár, Középülettervezési Tanszék

helyezés

II. helyezett