Regisztráció és bejelentkezés

Az 1960 és 1990 között hazánkban épült alacsony, nagy sűrűségű beépítések bemutatása az első és második 15 éves lakásépítési terven keresztül

Az 1960 és 1990 között hazánkban épült alacsony, nagy sűrűségű beépítések bemutatása

az első és második 15 éves lakásépítési terven keresztül

Magyarországon az alacsony, nagy sűrűségű beépítések máig kevéssé népszerűek, pedig számtalan előnyüket az építész szakma elismeri. Meghonosításukra történtek kísérletek, de kevesen foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy miért nem terjedtek el, mi volt a hazai fejlődésük folyamata. A dolgozat kísérlet ennek a kérdésnek a megválaszolására, az alacsony, intenzív beépítések hazai történetének egy jelentős szakasza, az 1960 és 1990 közötti időszak lakáspolitikáján keresztül.

A dolgozat a tárgyalt korszak lakáspolitikájának két meghatározó programjára, az első (1960−1975) és a második 15 éves lakásépítési tervre (19761990) fókuszál, ezek megalkotási és megvalósulási folyamatát ismerteti kitérve az alacsony, nagy sűrűségű beépítések helyzetére. A 15 éves tervek áttekintésével próbálja feltárni a korszak lakáspolitikájának e beépítési forma elterjedését támogató, illetve akadályozó tényezőit. A lakásépítési programok jellemzőit és időbeli változásait megvalósult alacsony, intenzív példák bemutatásával illusztrálja.

A téma aktualitását az adja, hogy hazánkban már jó ideje elenyésző az állami lakásépítések száma, a kormányok nem fogalmaznak meg lakásépítési koncepciókat. A lakáskérdés elhanyagolt helyzetén változtathat a lakáspolitika történetének megismerése, egyes történeti lakásépítési programok tartalmának bemutatása, és kellő idő távlatából következményeinek objektív értékelése. A dolgozat annak érdekében, hogy érdemi lakáspolitika alakuljon ki hazánkban, kísérel meg egy apró lépést tenni.

szerző

  • Szakolczai Alida Zsuzsanna
    tervező építészmérnök
    nappali

konzulensek

  • Konczné Theisler Katalin
    külsős oktató, Lakóépülettervezési Tanszék
  • DLA Perényi Tamás
    egyetemi docens, Lakóépülettervezési Tanszék
  • Dr. Kolossa József
    adjunktus, Lakóépülettervezési Tanszék

helyezés

Egyetemi Hallgatói Képviselet Jutalom