Nem átlapolódó 2D alakzatok hatékony alaktartó interpolációja
A hagyományos alaktartó interpoláció (shape-based interpolation) képes folytonos átmenetet generálni akár topológiailag különböző alakzatok kontúrjai között is. A kontúrok alapján először egy-egy 2D előjeles távolságmezőt értékelünk ki, majd a távolságmezők között lineárisan interpolálunk. Az interpolált távolságmező az átmeneti kontúr implicit reprezentációja, amiből a masírozó négyzetek (marching squares) algoritmussal lehet kinyerni az átmeneti kontúr geometriai modelljét. Ez a megközelítés azonban csak akkor működik, ha az alakzatok között van átlapolódás. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a feltételt nem mindig lehet teljesíteni. Előfordulhat például, hogy csőszerű felületrészeket kell rekonstruálni úgy, hogy akár nem átlapolódó keresztmetszetek között is szeretnénk folytonos összeköttetést biztosítani (például érhálózat rekonstrukciója keresztmetszeti CT szeletek alapján). Ebben a dolgozatban azt vizsgáljuk, hogy miként lehet a korábbi alaktartó interpolációs módszereket kiterjeszteni nem átlapolódó alakzatok interpolációjára, illetve hogyan lehet biztosítani a távhatás paraméterezhetőségét.
szerző
-
Sánta Márton
Villamosmérnöki szak, mesterképzés
mesterképzés (MA/MSc)
konzulens
-
Dr. Csébfalvi Balázs
egyetemi docens, Irányítástechnika és Informatika Tanszék
