Monte Carlo módszerek alkalmazhatósága a dinamikus távvezeték terhelhetőség modellekben
Napjainkban a villamosenergia-rendszer átalakulóban van, melynek hatására új követelmények jelentek meg a rendszerirányítók felé. Ennek egyik szegmense az üzembiztonság és rendelkezésre állás fenntartása mellett az átviteli hálózat kapacitásának növelése, mely nemcsak a határkeresztező, de a belföldi távvezetékek esetén is kiemelten fontos. Erre kínál költséghatékony megoldást a dinamikus távvezeték terhelhetőség (továbbiakban DLR) módszere, mely a környezeti paraméterek monitorozása révén lehetőséget nyújt a folyamatos, valós idejű terhelhetőség számítására. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az így számított átviteli kapacitás az idő közel 95 %-ában meghaladja a jelenleg alkalmazott statikus terhelhetőség által kalkulált értéket.
A nemzetközi szakirodalomban – a CIGRE, illetve az IEEE által megalkotott DLR modellekhez hasonlóan – főként fizikai DLR modellek vannak jelen. Ezek a modellek a rendelkezésre álló bemenő paraméterek alapján egy hőmérleg segítségével határozzák meg a valós idejű terhelhetőségi értéket és a sodrony hőmérsékletét. Az utóbbi időben azonban megjelent az igény különféle valószínűségi alapú modellek iránt is, amelyek nem egzakt értékekkel, hanem eloszlásfüggvényekkel jellemzik az egyes környezeti és terhelési paramétereket. Ezek a modellek lehetőséget adnak különféle Monte Carlo szimulációk alkalmazására is. Monte Carlo szimulációk használhatóak az időjárás előrejelzésben és a terhelhetőség számításban egyaránt.
A DLR számításakor érzékeny kérdés az időjárási paraméterek előrejelzése, különös tekintettel a szél irányára és sebességére. A meglévő időjárás előrejelző rendszerek időbeni és térbeli felbontása egyaránt nagy, és az előrejelzés időtávlatának növelésével a hiba értéke is jelentősen növekszik. Jelen dolgozat azt kívánja bemutatni, hogy miként lehet Monte Carlo szimulációs módszereket összekötni a dinamikus távvezeték terhelhetőséggel, különös tekintettel a környezeti paraméterek előrejelzésére.
