Regisztráció és bejelentkezés

DLR eszközök tervezésének és üzemeltetésének problematikája

Napjainkaban a növekszik az energia felhasználás és az energia igény. Ez különösképpen igaz a villamosenergiára. A megnövekedett energia igényeket a szolgáltatóknak ki kell elégítenie, ennek egyik kulcsfontosságú szerepelője az átviteli hálózat. Az átvitelihálózat a legtöbb esetben a tervezett névleges terhelésen üzemel, vagyis nem lehetséges többlet energiát átvinni rajta, csak a névleges értékek átlépésével.

Ezért új távvezeték nyomvonalakra, a hálózat bővítésére lenne szükség, nagyobb energia átvitelhez. Azonban a távvezetékek építésénél rendkívül sok jogi akadályba ütköznek a szolgáltatók, illetve akár évtizedekig is eltarthat ezen beruházások megvalósítása. Erre a problémára nyújt megoldást a DLR (Dynamic Line Rating).

A DLR egy olyan üzemeltetési szemlélet mely valósidejű adatok alapján képes szabályozni a távvezetékek terhelhetőségét. Így akár ,kedvező időjárási körülmények közt, egy távvezeték névleges áramterhelhetőségének a 110%-130%-ára is terhelhető. Vagyis a meglévő hálózat jobb kihasználásával sikerül nagyobb teljesítményt eljuttatni a fogyasztókhoz. Azonban egy ilyen rendszer működtetése sok tényezős komplex folyamat melynek kulcsfontosságú elemei a DLR szenzorok által szolgáltatott adatok.

Ezek a szenzorok szolgáltatják a DLR rendszer működéséhez nélkülözhetetlen adatokat (pl.: sodrony hőmérséklet, sodrony belógás). A rendszer újszerűsége miatt a szenzorok folyamatos fejlesztés alatt állnak és a különböző gyártók más-más eszközöket készítenek, melyek mindegyikének meg van a maga előnye és hátránya. Az ilyen eszközök tervezésénél azonban felmerül az a probléma, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelniük ezeknek az eszközöknek. Az eddigiek során ugyanis nem volt szükség arra, hogy egy olyan összetett működésű elektronikus berendezés, mint egy szenzor, hosszú időn keresztül megbízhatóan működjön nagyfeszültségű környezetben. A tervezésnél a szokásos esetekben szabványokra tudnak támaszkodni és ezekből kiolvasni a megfelelő kritériumokat, viszont az ilyen eszközök esetében, sokszor problémás ezeknek a szabványoknak az ajánlott vizsgálati módszereit alkalmazni (és kivitelezni). Ugyanis ekkora feszültség szinteken sokszor kifutunk a szabvány által javasolt feszültség határból. Egy másik gyakori eset pedig, hogy a szabvány megad tesztelési szinteket és egy bizonyos érték fölött nem ad meg konkrét tesztelési értéket. Vagyis nem ad konkrét megfelelési kritériumokat.

Azaz nagyfeszültségű környezetben alkalmazott elektronikus eszközökre nem térnek ki ezek a szabványok. Kisebb feszültségű berendezések esetén a szabványok teljesen lefedik a tesztelési kritériumokat, ennek megfelelően szükséges a meglévő szabványok bővítése vagy új szabványok kidolgozása nagyfeszültségű környezetben alkalmazott elektronikus berendezések tervezéséhez.

Jelen dolgozat célja a szabványok hiányosságainak feltárása, bemutása. Illetve ezen problámák kiküszöbölésére ajánlatot tenni, bemutatni lehetséges módszereket, amelyek segítségével konkrét megoldást, szabványosítható eljárást lehet kidolgozni. A teljesség igénye nélkül csupán a villamos jellegű tényezők vizsgálatait veszem számba, holott számos hiányosság felfedezhető mechanikai vizsgálatokra vonatkozó szabványok során is (pl.: IP kód hozzárendelés).

szerző

  • Viola Timon
    Villamosmérnöki szak, alapképzés
    alapképzés (BA/BSc)

konzulens

  • Dr. Németh Bálint
    egyetemi docens, Villamos Energetika Tanszék