Regisztráció és bejelentkezés

Foszfin- és foszfonsav-származékok direkt észteresítése mikrohullámú körülmények között

Munkám során foszfinsav- és foszfonsav-származékok direkt észteresítését vizsgáltuk mikrohullámú (MW) körülmények között. Ez a reakció hagyományos, termikus fűtéssel nem játszódik le, ezért nagy jelentősége van a MW technika nyújtotta lehetőségnek. Kutatócsoportunk korábbi kísérletei ugyanis azt mutatták, hogy a foszfinsavak direkt észteresítése MW körülmények között lejátszódik. Ezen munka folytatásaként tűztük ki célul a direkt észteresítés további vizsgálatát új modellvegyületekkel, illetve közepes C-láncú alkoholokkal. Foszfinsav modellvegyületeink között szerepeltek gyűrűs modellvegyületek, illetve két aciklusos modellvegyület is.

További célul tűztük ki a fenilfoszfinátok oxidálását, mellyel foszfonsav-monoészterekhez juthatunk. Az így kapott foszfonsav-származékok ugyanis ideális modellvegyületek a kidolgozott direkt észteresítési reakció foszfonsavakra való kiterjesztéséhez.

Az így kapott észterek teljes spektroszkópiás vizsgálatát elvégeztük. A MW technika adta előnyöket a direkt észteresítési reakciók kapcsán hagyományos, termikusan fűtött összehasonlító kísérletekkel támasztottuk alá. A foszfinsavak és foszfonsavak MW körülmények között történő direkt észteresítése nagy szerepet játszik a foszfinátok környezetbarát előállításában, ugyanis ezen módszerrel kiküszöbölhető a savkloridok alkalmazása és a vele járó problémák, másrészt a MW kedvező hatása miatt a direkt észteresítési reakció egyes esetekben teljessé tehető.

csatolmány

szerző

  • Surányi Éva Viola
    gyógyszervegyész-mérnöki
    nappali

konzulensek

  • Dr. Keglevich György
    egyetemi tanár, Szerves Kémia és Technológia Tanszék
  • Kiss Nóra Zsuzsa
    , (külső)

helyezés

III. helyezett