Regisztráció és bejelentkezés

A pilóta nélküli légijárművet kezelő személyzet problémáinak feltárása

A pilóta nélküli légijárművek egyre nagyobb teret hódítanak a légiközlekedésben, hiszen mára elérték azt a fejlettségi szintet, hogy bizonyos feladatok végrehajtásában hatékonyabban és biztonságosabban képesek tevékenykedni, mint a hagyományos pilótás repülőeszközök. Nem csupán katonai, de polgári területen is folyamatosan nő az igény az UAV-k iránt, széleskörű felhasználhatóságuk miatt. Napjainkban minden ütőképes hadseregnek rendelkeznie kell UAV-kal, hiszen harctéri körülmények között is biztonságosan képesek küldetésük teljesítésére.

Éppen ezért úgy vélem érdemes foglalkozni az egyre inkább előtérbe kerülő és az utóbbi évtizedekben óriási fejlődést hozó járművekkel, melyek új korszakot hozhatnak felhasználásuk területein, természetesen megfelelő szabályozás és üzemeltetés mellett.

Az UAV-k olyan légi eszközök melyek fedélzetén nem tartózkodik személyzet, irányítása legtöbbször a földről történik. Kivállóan alkalmazhatóak elsősorban egyhangú, piszkos és veszélyes feladatok során. A nagyfokú automatizálás ellenére az emberi tényező kihagyhatatlan a rendszerből, éppen ezért az irányításhoz szükség van operátorra vagy irányító személyzetre. Az erre a feladatra alkalmas személyek kiválasztása és kiképzése sem egyszerű feladat. Ez tükröződik az általam tanulmányozott szabályozásokban is, nincs megadva egy konkrét elvárt képzettségi színvonal. A kezelő személyzet vizsgálata azért is fontos, hiszen ahogy említettem a pilóta nélküli járművek egyre több feladatra költséghatékony megoldást nyújthatnak, emberi életek veszélyeztetése nélkül, s ezért piaci részesedésük várhatóan növekedni fog.

Az UAV-k pályafutása közel 100 éves múltra tekint vissza:1916-ban Archibald Low megalkotta az első UAV-t, amely „Aerial Target” néven vonult be a történelemkönyvekbe. A legelső UAV eszköz az USA-ban 1920-as évek közepén jelent meg, egyelőre kísérleti (harci, bombavető) gépként, ez volt Kettering és Wright mérnök, Bug nevű fejlesztése. Az UAV-ok alkalmazása a II. világháborúig váratott magára, majd megkezdődtek a fejlesztések. Az 1950-es évektől kezdődően a Hidegháború kiszélesedésével megindult a pilóta nélküli felderítő eszközök fejlesztése, amit a koreai háború gyorsított fel. A háború után pénz és támogatás hiányában az UAV-kel kapcsolatos fejlesztések a USA-ban szüneteltek. A ’70es években Izrael jutott vezető szerephez , az általuk fejlesztett eszközök több mai korszerű UAV alapját képezik. Az UAV-k fejlesztése a ’80-as években ismét világszerte fellendült, s máig is tart. A Magyar Honvédség az 1960-as évek vége óta alkalmaz távirányítású repülőgép modelleket a lövész és légvédelmi alegységek kiképzése során.

Az UAV-hez azonban kezelő személyzet is tartozik, melynek hatékonysága kulcsfontosságú. A kezelő személyzet összetételének, az egyes kezelők feladatinak, kompetenciáinak meghatározása is lényeges. A nehézséget főként az okozza, hogy az UAV-kat kezelő pilóták helyzete eltér a hagyományos pilóták helyzetétől, hiszen az irányított járműtől távol helyezkednek el és különböző szenzorok segítségével érzékelik annak mozgását.

Ma még a piac több, mint 50%-át az amerikai gyártók birtokolják, de egyre több helyen indulnak meg a fejlesztések, és a törekvések saját UAV-ok gyártása és értékesítése iránt. A pilóta nélküli járművek humán tényezőinek vizsgálata elengedhetetlen, mert előbb-utóbb igen elterjedtté, mindennapivá válnak ezek a modern eszközök. Dolgozatomban az általam tanulmányozott anyagok ismeretében feltárom az ezen légijárműveket kezelő személyzet problémáit, illetve a járművek piaci, alkalmazási lehetőségeit.

csatolmány

szerző

  • Futaki Anna
    közlekedésmérnöki
    nappali

konzulens

  • Dr. Kővári Botond
    egyetemi docens, Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék