Járműipari alumínium, alumínium-kompozit elemek kötéstechnológiájának vizsgálata
Napjainkban a járműipari gyártók arra fókuszálnak, hogy a gépjárművek karosszériájához felhasznált anyagok és technológiák kielégítsék a legújabb gazdasági és környezetvédelmi követelményeket. A gyártandó jármű önsúlya csökkenjen, miközben a rendeltetés szempontjából lényeges anyagtulajdonságok csak kis mértékben változzanak. Ennek a súlycsökkentési igénynek a kielégítésére egyik megoldás, ha új hibrid anyagpárosításokat alkalmaznak. A tömegcsökkentés lehetőségeit a korszerű alumínium-kompozit elemekből összeállított szerkezetek nyújtják.
Az önsúlycsökkentés érdekében a gyártók alumínium-kompozit elemekből építik fel a járművek vázát. Ezeknek az egységeknek megvan az-az előnyük, hogy nagyon könnyűek, azonban a megfelelő geometriai kialakítással és szerkezettel mégis megfelelő merevséget és szilárdságot érhetünk el velük. Önmagában azonban az újabb anyagok alkalmazása nem válna lehetővé, ha a gyártástechnológia tovább fejlesztésével nem foglalkoznánk, éppen ezért a kötéstechnológiának követnie kell az anyagok újszerű, hibrid kombinációit.
A ragasztott kötések manapság egyre elterjedtebbek a járműgyártás területén. Jól automatizálható, nyomon követhető és tervezhető technológiai. Számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos kötéstechnológiákkal szemben pl.: az alapanyagok megolvadása nélkül lehet létrehozni a kötést, így a készre munkált alkatrészek lényeges alakváltozás nélkül köthetők össze, el lehet kerülni a nem kívánatos szövetátalakulások okozta belső feszültségeket és vetemedéseket. A ragasztott kötés minőségét és szilárdságát meghatározó legfontosabb tényezők egyre jobban ismertek és az eddigi ismereteink alapján módosíthatjuk is őket. Ezekkel a módosításokkal befolyásolhatjuk az eredeti alkatrészek határfelületi viszonyait, az az a nedvesedési jelenségeket, így jobb minőségű és erősebb kötések hozhatóak létre.
Kutatási célom, hogy alumínium, alumínium-kompozit elemek között ragasztással hozok létre kötéseket. Hipotézisem, hogy: a felületi módosítások segítségével megtudom változtatni az összekötendő elemek határfelületi viszonyait, így javítva felületük és az adhéziós anyag közötti szilárdságot. Megvizsgálom a különböző felületkezelések függvényében az alumínium elemek felületi struktúráját, a kötőanyag szétterülését a módosított felületen és a létrejött kötés szilárdságát. Ezen vizsgálatok alapján keresem az összefüggéseket a felületi módosítások, a kötésben résztvevő anyagok szerkezete és mechanikai tulajdonságai között.
