A cselekvő hálózat elmélet alkalmazása a modern tudománykommunikációban

A tanulmány kísérletet tesz feltérképezni a társadalmi struktúrába tartozó alrendszerek kapcsolódási pontjait a tudományhoz, részletesen leírja a tudomány intézményrendszerének alkotóelemeit, s Bruno Latour: Cselekvő Hálózat Elméletének egyfajta alkalmazási lehetőségét kínálja a XXI. századi tudománykommunikáció és tudománymenedzsment számára. A dolgozat elméleti hátterét a szociálkonstruktivizmus adja, melx nem zárja ki sem a humán, sem a dologi vagy tárgyi komponenseket a tudományt alakító ágensek és aktorok rendszeréből, s a tudományos információátadást a kölcsönös viszonyok következményeként megtörtént, lokális eseményekhez vezeti vissza. Előfeltevésem, hogy a tudomány működése nem kizárólag társadalmi okokra – politikai, gazdasági, jogi, kulturális - vezethető vissza, hanem technológiai-ipari okokra is, mely meghatározó tényezőnek számítanak a tudománykommunikáció hatásfoka szempontjából. A dolgozat aktualitását az adja, hogy a tudáspiacon tapasztalható évszázados és mélystruktúráiban berögzült hierarchia a társadalom alrendszerei között kiegyenlítődni látszik: a nyilvánosság egyre kevésbé kiszolgáltatott a tudomány intézményrendszere, az oktatás, a tudománypolitika által autoriter módon megfogalmazott és közvetített információkat illetően. Az utóbbi évek kommunikációs technológiai fejlődését tekintve megszületett a beleszólás, irányítás, aktív részvétel, transzparencia társadalmi kényszere. A tanulmány tézise, hogy a tudomány intézményrendszerében a társadalmi kapcsolatok határai feloldódnak a globális médiatérben, az aktorok folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással, így megjelenik a Public Participating of Science, mely során a laikus nyilvánosság is cselekvőként is részt vesz a tudományos ismeretterjesztésben: rendre elszámoltatja a kutatókat munkájuk sikerességéről, sőt időnként maga is elősegíti a fejlesztések sikerességét.

A tanulmány bemutatja a a modern tudománymenedzsment változását, ahogy az egyetemes tudás beszédmódját, a róla alkotott társadalmi képet, sőt már magát a tudás fogalmát is kikezdi a gyorsan átalakuló médiarendszer, s javaslatot fogalmaz meg a média nemtelen mechanizmusainak kiszűrésére és a tudományos tartalmú közlésfolyamat hatékonyságának kutatók általi javítására. Mivel a primer információk (sajtóközlemények, díjátadók) és forrásaik (akadémiai intézethálózat) szerepe kezd háttérbe szorulni az infotainment és edutainment szempontrendszere miatt, így a tudósok kénytelenek egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a közvetítésre vagyis hogy kommunikációjukban egyértelműen meghúzzák a határt a tudomány és a média által tudományosnak beállított, de csupán rendszerezett ismeretek egyéb formái között. A XXI. századi technológiai fejlődés megteremtette az igényt és a lehetőséget, hogy maradandó módon véleményt formáljanak az emberek a tudományról is: a tudományfogyasztás változása, a hagyományos kommunikációs csatornák eldugulása, a social media térnyerése, az akadémikus rendszer és alapkutatásokat végzők ellen megfogalmazott kritika és a hagyományos tudományos témák iránti érdektelenség leküzdése érdekében a tudósoknak korszerűen kell kielégíteniük a nyilvánosság információéhségét, s visszacsatoláson alapuló, kétirányú, interaktív és modern kommunikációt kell szorgalmazniuk. Dolgozatom az ennek érdekében létrejövő új szerep- és felelősségkörökkel foglalkozik, figyelembe véve azt a tényt, hogy a felszínen folyó információáramlásnak legitimáló funkciója is van, hisz nyilvános szerepeltetéssel egész tudományterületeket és kutatókat emelhetünk be a gazdasági és politikai tervezetekbe, a kulturális kánonba, s a mainstream médiába is. Tanulmányom ezt a jelenséget elemzi, s amellett érvel, hogy az alkalmazott kutatásokat végző tudósoknak érdekükben áll mihamarabb elfogadni, hogy bizonyos mértékig társadalmi elszámoltatásra képes közéleti szereplőkké és kommunikátorokká válnak, amelynek sikeressége az erőforrásokért folytatott harcban döntő jelentőségűvé válik.

szerző

• 
  Pintér Dániel Gergő
  alkalmazott közgazdaságtan
  alapszak

konzulensek

• 
  Dr. Tanács János
  egyetemi docens, Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
• 
  Dr. Zemplén Gábor
  egy. doc., Filozófia és Tudománytörténet Tanszék