Regisztráció és bejelentkezés

Kisállatok a vendéglátásban

Esettanulmányunk során szeretnénk megismerni az állatok szerepét a vendéglátásban. Számos kávézó nyílt a világon, ahol az odalátogatók kávézás közben kisállatok körében kapcsolódhatnak ki. És ez a kávézási kultúra csak tovább terjed.Emiatt úgy gondoljuk, hogy érdemes ezzel a témával mélyebben is foglalkozni. Célunk az e kávézók iránti igények feltérképezése és megértése.Először bemutatjuk, hogy hol és milyen okból nyílt az első ilyen kávézó.Ezután pszichológiai szempontból vizsgáljuk meg ezen vendéglátóegységek működését és hatását.Kutatásunk során ellátogatunk több ilyen kávézóba, és interjút készítünk az ott dolgozókkal, hogy megtudjuk, milyen irányelvek határozzák meg egy ilyen létesítmény működését. Ezen túlmenőleg, a vendégek körében egy kérdőív segítségével végzünk felmérést, hogy megismerjük idelátogatásuk célját és a véleményüket ezekről az új típusú kávézókról.Majd a dolgozat legvégén kitekintést adunk arról, hogy hol juthatnának még szerephez az állatok (munkahelyen, kórházakban, öregek otthonában), valamint fejlesztési javaslatokat teszünk ezen létesítmények még jobbá tételére, mert úgy gondoljuk, ezen vendéglátói egységek sikere töretlen marad, de fejlődésük szükségszerű.

szerzők

  • Tatay Blanka
    Gazdálkodási és menedzsment alapszak BA
    alapképzés (BA/BSc)
  • Szalai Orsolya
    Nemzetközi gazdálkodás alapszak BA
    alapképzés (BA/BSc)

konzulens

  • Dr. Lógó Emma
    docens, Ergonómia és Pszichológia Tanszék

helyezés

Nem ért el helyezést