Sporteredmények hatása a nézők nemzet- és önértékelésére
Tekintetbe véve a sport nemzeti identitásra gyakorolt igazolt hatását (Evans és Kelley, 2002; Dóczi, 2011) és az utóbbi évek ambivalens magyar autosztereotípiáját (Kiss, 2003), kutatásom célja a magyar sporteredményeknek a nézőkre gyakorolt hatásainak vizsgálata volt. A győzelmek és vereségek okozta autosztereotípia változások feltárásához Tajfel társadalmi identitás elméletére (Tajfel és Turner, 1979) és az ezzel kapcsolatos kutatásokra támaszkodtam. A sporteredmények azonosulást növelő vagy csökkentő hatását a BIRG (Cialdini et al., 1976) és a CORF (Snyder et al., 1986) elméletek tükrében vizsgáltam. Az önértékelés vizsgálatakor Brewer és Weber (1994) a személyközi és a csoportközi összehasonlítás önértékelésre gyakorolt hatásával foglalkozó kutatását vettem alapul.
A szakirodalom alapján feltételeztem, hogy a magyar sportolók győzelmei a nézők magyarságképének és énképének javulását, valamint a nemzettel való fokozottabb azonosulást váltanak ki, míg a vereségek a magyarságtól való elhatárolódást, negatívabb magyarságképet és alacsonyabb önértékelést eredményeznek. A hipotézisek vizsgálatához kísérletet végeztem egy 87 fős, gimnazistákból álló mintán. A kísérlethez a résztvevőket három csoportra osztottam, és a Kollektív Önértékelés Skála (Luthanen és Crocker, 1992) kitöltése után csoporttól függően három különböző kézilabda mérkőzés részletet vetítettem le nekik. A pozitívan előhangolt csoport (N=33; ffi=16 nő=17) egy győztes, a negatívan előhangolt csoport (N=22; ffi=4 nő=18) egy vesztes küzdelem néhány percét látta, míg a kontrollcsoport (N=32, ffi=14 nő=18) két hazai csapat kiegyenlített összecsapásának egy részletét. A video levetítését követően a kísérleti személyek szemantikus differenciál skálán értékelték önmagukat és a magyar nemzetet, végül pedig az Általános Énhatékonyság Kérdőívet (Jerusalem és Schwartzer, 1995) és a Rosenberg Önértékelés Kérdőívet (Rosenberg, 1965) töltötték ki.
A hipotéziseket egyszempontos és kétszempontos független mintás varianciaanalízisekkel ellenőriztem, utóbbiak esetén a személyes kollektív önértékelést téve meg második független változónak. Az első két hipotézist részben sikerült igazolnom, szignifikánsan kedvezőbb autosztereotípiát mértem a kontrollcsoporthoz képest a pozitívan előhangolt csoportban az eredetileg alacsony személyes kollektív önértékelést mutatók között, és szignifikánsan erősebb elhatárolódást a negatívan előhangolt csoportban az előhangolás előtt magas személyes kollektív önértékeléssel bírók csoportjában. Az önértékelés és az énhatékonyság szintjei viszont, szemben a további hipotéziseimmel, a pozitívan előhangolt csoport mellett a negatívan előhangolt csoportban is szignifikánsan magasabbak voltak a kontrollcsoporthoz képest.
