A könyvvizsgáló felelőssége a csalások feldrítésében
Enron, Parmalat... olyan vállalatóriások, akiknek csődje az új évezred elejéről széles körben ismertek. Azonban a kétezres évek óta is folyamatosan látnak napvilágot újabb vállalati, számviteli csalással kapcsolatos hírek: becslések szerint a tavalyi évben a világgazdaságnak több mint hatmilliárd dolláros kárt okoztak azok a csalások, melyekre fény derült. A legtöbb vállalati csalás esetén gyakran felmerülő kérdés, hogy vajon milyen szerepet játszhatott a könyvvizsgáló.
Dolgozatomban az előbbi kérdésre kerestem a választ. Először a nemzetközi standardrendszerek, szabályozói környezetek megismerésével, esetpéldák tanulmányozásával vizsgáltam, hogy szakmai és jogi értelemben pontosan milyen felelősség terhelheti a könyvvizsgálót, különösképp fókuszálva Európára és Észak-Amerikára. Ennek során szembesültem azzal, hogy a könyvvizsgálói szakmával szemben piaci és szabályozói igény is mutatkozik arra, hogy munkájuk során küzdjenek a vállalatokban előforduló csalások ellen is. Emiatt fontosnak tartottam, hogy részletesebben áttekintsem a szakmai előírások csalásokkal kapcsolatos területeit. Itt arra kerestem a választ, hogy ezek a szakmai standardok kellő iránymutatást adnak-e a könyvvizsgálóknak.
A csalással összefüggő szakmai standardok, jogszabályok vizsgálatakor arra helyeztem a hangsúlyt, hogy bemutassam az európai és amerikai sajátosságokat az ezredforduló környéki vállalati csalások fényében. Továbbá áttekintettem a hazai szakmai felelősség sajátosságait és az elmúlt években bekövetkező szabályozói változásokat a „bróker-botrány” egyik legnagyobb szereplőjének példáján keresztül.
Összességében arra a következtetésre jutottam, hogy a könyvvizsgálói szakma nem képes a rendelkezésre álló eszköztárával a rábízott információkból hatékonyan feltárni a csalásokat. Elvárási rés mutatkozik a könyvvizsgálói szakma lehetőségei és a társadalom elvárt igényei közt. Sokkal jobb pozícióban van a vállalat irányítása és vezetése a csalások elleni harcban.
