Társalgási implikatúrák és maximasértések tévéinterjúkban (Hogyan kezeljük az Együttműködési elv nyílt elutasítását és kerüljünk kommunikációs fölénybe egy interjú során?)
A kommunikációval akkor él vissza valaki, ha egyenes kommunikációt folytat, üzenete nem alkalmas arra, hogy a célszemély olyan kommunikációs célra következtessen, amely szükséges ahhoz, hogy a kommunikáció adott szakaszában az elvártként reagáljon.
Dolgozatomban a társalgási implikatúrákat, és az ezekkel kapcsolatos visszaéléseket szeretném górcső alá venni. A maximasértéseket különböző, általam választott tévéinterjúkban figyelném meg. Meghatároznám, hogy milyen maximasértésről van szó, hogy miért követte el ezt a beszélő, mivel lehetett volna kijavítani, vagy mit kellett volna helyette használni. Azért tartom témámat fontosnak és érdekesnek, mert nagyon kevésnek tartom a mai médiában az igazán hozzáértő műsorvezetőket, riportereket, és kevés olyan interjút látok, ami amellett, hogy hibátlanul megy végbe, értéket is teremt. Dolgozatomban két kiemelt interjút szeretnék e szempontok szerint elemezni. Választott interjúim több közszolgálati és kereskedelmi csatornán kerültek adásba. Dolgozatomban szeretném definiálni a nem konvencionális, azaz társalgási implikatúrákat, melyek meghatározásához H.Paul Grice munkásságát hívom segítségül. Kitérnék az interakció elméletre, a Grice-i maximákra és ezek fajtáira (mennyiség, mód, minőség, relevancia) illetve a maximasértésekre (ütközés, kibújás, megszegés).
Mikor kommunikálunk egymással, akkor többnyire nem összefüggéstelen, egymáshoz nem kapcsolódó megjegyzések egymásutánját produkáljuk. Megjegyzéseink összessége bizonyos mértékig együttes erőfeszítés eredményei, és bennük mindegyik résztvevő bizonyos fokig közös célt, vagy legalábbis egy közösen elfogadott irányt lát. Ezt nevezzük Együttműködési alapelvnek. Választott interjúim (Mogács Dániel az Egyenes Beszédben és Fábry Sándor a Napkeltében) olyan fajta kommunikációs helyzetek, mikor az interjúalanyok az Együttműködési Alapelvet figyelmen kívül hagyva, a maximákat megsértve kerülnek domináns helyzetbe a riporterekkel szemben. Egyfajta trónfosztása történik a riportereknek. Dolgozatomban ezen interjúkat szeretném kritikai elemzésnek alávetni, rávilágítani a maximasértésekre, a kommunikációs helyzettel való visszaélésekre. Ezek után szeretnék olyan megoldásokat kínálni, melyek segítségével kommunikációs fölénybe kerülhet a riporter. Az általam megfogalmazott feltevés az, hogy a beszédaktusban jelenlevő hibák, és maximasértések kiemelten fontosak a médiában, mivel egy nagyon fontos nevelő közegről van szó. A műsorvezetőket nagy gonddal kellene kiválogatnunk, hogy tudjanak kérdezni, és emellett értéket közvetítsenek a hibák minimalizálásával. A beszéd menetéhez minden esetben alkalmazkodjanak. Ezen kívül fontosnak tartom a beszélgetőpartnerek gondos kiválasztását. Így elkerülhetnénk a mellébeszéléseket, a megválaszolatlanul hagyott kérdéseket, a beszélgetések megerőszakolását, a nézők manipulálását.
