Regisztráció és bejelentkezés

Sztentmintázat leképző szerkezet tervezése és kivitelezése

A szív- és érrendszeri megbetegedések korunk legtöbb áldozatot követelő betegségei szerte a világon. A sokunkat fenyegető érszűkület korszerű kezelése során egy ballonkatéter segítségével az ér megfelelő szakaszába juttatnak egy hengeres fémhálót, úgynevezett sztentet. A szűkületet és azzal együtt a sztentet is feltágítják, majd a katéter eltávolítása után az ott maradó sztent felel az ér feltágult átmérőjének megtartásáért és a megfelelő véráramlás lehetővé tételéért. Ezeket a sztenteket napjainkban sokféle anyagból és sokféle mintázattal gyártják. Attól függően, hogy hová kerül behelyezésre a sztent, különböző igénybevételeknek van kitéve. A mintázat tanulmányozása nagyban segíti az orvosok döntését, hogy az adott körülményekhez a legmegfelelőbb sztentet tudják kiválasztani.

Jelen dolgozat a sztentek felületének síkba való leképzésére irányuló szerkezet tervezésének és kivitelezésének a dokumentációja. Szó esik a különböző tervezési szempontokról, amelyeket figyelembe vettünk, valamint a kivitelezés során felmerülő nehézségekről, továbbá részletesen leírja a megvalósítás lépéseit és annak a magyarázatát.

A dolgozatunk célja egy olyan működőképes eszköz megtervezése és elkészítése, amely képes nagy felbontású képek készítésére a sztentek palástfelületéről. A szerkezet körbeforgatja a sztentet kis sebességgel, míg egy álló szkennerfej elkészíti a kívánt képet, amely már alkalmas minimális utómunkálatot követően a további elemzésre, következtetések levonására. Célunk továbbá a kapcsolódó irodalom megismerése és mélyebb tudás szerzése a témakörben.

szerzők

  • Pálovics Bálint
    Gépészmérnöki alapszak (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)
  • Kelemen Máté
    Gépészmérnöki alapszak (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)
  • Gaizer Bence Tamás
    Mechatronikai mérnöki alapszak (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)

konzulens

  • Kovács Dóra
    tanársegéd, Anyagtudomány és Technológia Tanszék

helyezés

Jutalom