Regisztráció és bejelentkezés

Autó beltér felületének tervezése

A szerző tollából...

TDK-s dolgozatom témája egy autó belső tervezéséről és modellezéséről szól. A téma onnan ered, hogy szakmai gyakorlatomat a Gép- és Terméktervezési tanszéken készítettem el, ahol a feladatom egy „Autóbelső 3D-s modellezése” volt. A feladat során úgy voltam vele, hogy ha modellezni kell valamit, akkor inkább egy általam kitalált design-t modelleznék, mint egy már létező interiort.

A feladatom tehát először az ötleteléssel kezdődött. Elkezdtem gondolkodni lehetőleg valamilyen új design elemmel/elemekkel rendelkező interioron, majd vázlatokat, sketch-eket készíteni róla. A legjobb ötlet kiválasztása után a következő lépés a 3D modell elkészítése volt. Feladatomat a Solidworks nevű CAD modellező programban készítettem, mivel ezt ismertem meg egyetemi tanulmányaim során. Felületmodellezést azonban eddig nem tanultam, így először azt kellett elsajátítanom, egyszerűbb formák gyakorlásával, internetről való tanulással. Ezután lekezdtem az interior design-ját modellezni kezdetlegesen, hogy mégis hogyan nézzen majd ki a végső forma. A design csiszolgatása után a főbb méreteket kezdtem felmérni, hogy mekkora és milyen arányú egy autó interior-je, majd ezeket alkalmazva kezdtem méretezni a 3D-s modell pontosabb dimenzióit. A méretezés után elkezdtem felépíteni a modellt, majd véglegesíteni azt.

Végül a feladatomat a modell alkatrészekre bontásával zártam, az úgynevezett gap-plan tervezési folyamat alapján, tehát az alkatrészek közötti hézagok különböző típusú átmenetek kialakításával szét tördelni, majd robbantott ábrával illusztrálni.

szerző

  • Sárady Gergely
    Energetikai mérnöki alapszak (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)

konzulens

  • Dr. Baka Ernő
    adjuntus, Gép- és Terméktervezés Tanszék

helyezés

Nem ért el helyezést