Regisztráció és bejelentkezés

A LEGO termékpalettáját bővítő, önálló és integrálható Lego sorozatok

A Lego, mint játék nagyon széles körben használatos. Kialakításából és sajátos rendszeréből adódóan az építés során a lehetőségek száma határtalan. Rendkívül jó modellezésre, akár járművekről, akár épületekről van szó, nem létezik a világon semmi olyan, amit ne lehetne Lego alkatrészekből kirakni. Nagyon népszerű a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt, az utóbbi időben egyre több szerepet kap az oktatásban és különböző kutatásokban, kísérletekben is (pl.: művégtagok, robotika).

A Lego, mint cég, nagyon széles kapcsolati hálózattal rendelkezik, számos projekt során (Star Wars Lego készletek és filmek, Minecraft Lego készletek, stb.) dolgozott együtt vállalatokkal és cégekkel, ezzel is bővítve saját palettáját. Munkái között fellelhető egy egyedi, saját világgal rendelkező, alkatrészekben is kicsit eltérő termékcsoport is, melyhez készítettek filmeket és képregényeket is, saját történetet adva ezzel, az általuk kidolgozott karaktereknek.

A cég a Lego Ideas oldalon keresztül lehetőséget és felületet kínál új tematikus csomagok megtervezéséhez. Az együttműködő fél munkájának meg kell felelnie a Lego által követett normáknak, rendelkeznie kell elég potenciállal a piacon. Első körben egy ellenőrzésen mennek keresztül a külső tervező által készített Lego modellek, majd bekerülnek a szavazati stádiumba, ahol 10000 szavazat megszerzése után, egy erre a feladatra felállított csoport vizsgálja meg a támogatottságot elért munkákat.

Én is bekapcsolódtam a felhasználói tervezési hálózatba. Digitális Lego modelljeim rendelkeznek összerakási útmutatóval, renderelt képekkel és gyártható állapotban vannak. Munkáim nem csak önálló modellek, hanem teljes sorozatokat is alkotnak, melyek akár külön termékcsoportként is forgalomba hozhatók de meglevő témájú szettekhez is kapcsolhatók.

Az általam megálmodott “American Trucks and Trailers" sorozatban alkotott terveim már fent vannak a Lego Ideas oldalán is, szavazási stádiumban. Itt olyan modellek elkészítése volt a cél, amik a Lego City és a Lego Creator témába is beleillenek, a minifigurák méretéhez igazodnak és kompatibilisek egymással teljes mértékben, formailag hűek az eredeti járművekhez, szerkezetileg hasonló vázzal rendelkeznek. Kiegészítésként nyitható ajtókat, állítható műszerfalat, forgatható kormányt, ülést és ágyat helyeztem el a vezetőfülkében, egy kisebb felszereléssel együtt. A modellezendő járművek választásakor a kivitelezhetőség, az adott modell népszerűsége, esetleges filmes szereplése is szempont volt.

A “Trains in Europe” nevű sorozatom új alkatrészeket is tartalmaz. A vonatok teljes mértékben a Lego által eddig elkészített készletek méreteihez és a szerelvényt alkotó kocsik előírt számához igazodnak. Ezek távirányítóval vezérelhető, elemmel működő modellek, melyekhez tartozik sínkészlet és állomás is.

A legnagyobb kihívást a Transformers csoportba tartozó modellek elkészítése jelenti, amelyek egy piacon jelenlévő rétegigényt elégítenek ki. Ezeknek a koncepciója a Bionicle és a Technic alkatrészeire, illetve megjelenésére alapoz, cél, hogy robot alakban egy Bionicle, járműalakban egy Technic Lego legyen, ami hű a filmek és a sorozatok által reprezentált designok-hoz. A tervezési munkát nagyban nehezíti az alkatrészek nehéz elérése, illetve azon szerkezetek megtervezése, melyek lehetővé teszik a "transformizálást", azaz az átalakulás lehetőségét, mely megengedi, hogy alkatrészeltávolítás vagy áthelyezés nélkül az egyik alakból megkapjuk a másikat. Ez újdonság a Lego és a transformers játékok területén is, egyesítve a kettő előnyeit, így lehetővé téve olyan funkciókat is amik eddig elérhetetlenek volt számunkra és kiküszöbölve olyan problémákat, melyek a termékek tartósságát és élvezhetőségét befolyásolják, új teret adva a kreativitásnak és a játékélmény egy új dimenziójának.

szerző

  • Molnár Dávid
    Ipari termék- és formatervezői alapszak (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)

konzulens

  • Erdősné Sélley Csilla
    mesteroktató, Gép- és Terméktervezés Tanszék

helyezés

Jutalom