Hulladék gumi vizsgálata energetikai célú felhasználás szempontjából
Köztudott, hogy a gumiipar jelentős mennyiségű hulladékot termel, melyek közül egyedül az elhasznált gumiabroncsok feldolgozására rendelkezünk kiforrott eljárásokkal. Ezen felül keletkezik még rengeteg selejt és gyártási hulladék az ipar minden területéről, amelyek kezelésére a legtöbb esetben a kommunális hulladékhoz hasonlóan még mindig a lerakás az általánosan használt művelet. A dokumentum célja, hogy bemutassa, e jelenleg hanyagolt ipari melléktermékek is megbízhatóan használhatóak energiatermelésre, valamint, hogy alapos tudásanyagot biztosítson a már elkezdett FBC kísérleteknek.
A megállapítások laboratóriumi vizsgálatokon és tüzelési kísérleteken alapulnak. A laboratóriumi eredmények az MTA Természettudományi Kutatóközpont TG-MS és Pirolízis-GC-MS mérésein alapulnak, amelyek kiegészítésére és a gyakorlati alkalmazáshoz igazítására szolgálnak az e célból összeállított, makroszkopikus vizsgálatokra is alkalmas kemencés tüzelési kísérletek. Két fő módszert különböztettünk meg, „lassú” és a „gyors” kísérleteket. Az első esetben a hőmérsékletet lassan növeltük a minta gyulladási hőmérsékletéig. Ezzel a gumi klasszikus tüzelőanyag-adagolási rendszerben történő haladását modelleztük, ahol egyre nagyobb hőmérsékletű helyeken halad keresztül, mielőtt a tűztérbe kerül. A „gyors” kísérleteknél viszont rögtön üzemi hőmérsékletű kemencébe helyeztük a mintákat, ami egy alternatív, az adagolási rendszer jelentős részét megkerülő tüzelőanyag-beviteli módszerre ad ismereteket.
Általánosságban elmondható, hogy a minták eredetüknél fogva nagyon heterogének voltak, de egy bizonyos szórást figyelembe véve a tulajdonságaik jól behatárolhatóak. A várttal ellentétben a legtöbb gumi (de nem az összes) nem folyt meg melegítés hatására, hanem rugalmasságát elvesztve porózussá vált, ami adagolási szempontból előnyös, de a fluidizációs technológiánál odafigyelést igényel az így keletkező kis szemcseátmérő. Fontos jellemző még az alacsony illó-kiszabadulási hőmérséklet, ami akár az adagolórendszerben történő begyulladást és kimagaslóan nagy lokális hőmérséklet-maximumokat is eredményezhet, de ugyanakkor a megkívánt tűztérhőmérséklet az átlagosnál jóval alacsonyabb.
A fenti két példából jól látható, hogy a vizsgált minták tulajdonságai eltérnek a konvencionális tüzelőanyagokétól, de megfelelő körülmények között ezek kordában tarthatók, vagy akár előnnyé is formálhatók, így mindenképp érdemes lenne támogatni az energetikai hasznosításukat.
