Regisztráció és bejelentkezés

„Gördülékeny” térhasználat - Guruló sporteszközök és városi terek kapcsolata keszthelyi példán keresztül

A tinédzser korban rendkívül fontos a szociális kapcsolatok és az aktív életmód kialakulása, ugyanakkor a fiatalokra életkorárukból adódóan jellemző még a családtól való elszakadásra való törekvés, a lázadás és az önkifejezés. Következésképpen a veszélyt és az extremitást nyújtó tevékenységeket keresik a városi terekben is. A mostani generáció látványos része előnyben részesíti a guruló eszközöket – például gördeszka, bicikli, roller, görkorcsolya – mivel ezeknek a sebességből adódóan is nagyobb a veszélyfaktoruk. Ha nincs kialakított terület ezeknek az eszközöknek a használatára, akkor a köztereket veszik birtokukba. Itt találnak maguknak különböző térelemeket, melyeken a trükkjeiket elsajátíthatják. Azonban a nem erre a célra tervezett utcabútorok minőségét rombolja ez a folyamat. Éppen ezért a városnak is érdeke, hogy biztosítson a fiatalok szabadidős tevékenységéhez megfelelő környezetet.

Keszthelyen az utóbbi időben a Balaton-part környékén megvalósult egy BMX pálya. A beruházás tervezésénél szempont volt, hogy a nyári szezont kibővítve egy egész évben kihasznált teret kapjon a település. Kialakítása lehetővé teszi a téli időszakban jégkorcsolyapályaként való üzemeltetést. Nyáron viszont a guruló eszközöké a főszerep. A tér nem csak a helyiek igényeit szolgálja ki, bőven érkeznek környékbeliek is. Korosztályi összetétele különösen differenciált és ez az eszközök tekintetében sincs ez másképp. A vegyes használat olyan helyzeteket teremt, melyeket úgy éreztük, érdemes lenne megvizsgálni.

Kérdőívekkel, helyi megfigyelésekkel, szakirodalmakkal, magyarországi és külföldi példákkal szeretnénk feltárni a közterületi „szkétpályák” típusait; tipikus, illetve kevésbé jellemző használati módjait. Feltérképezzük a térkialakítások variációiban rejlő lehetőségeket és hatásukat a sport iránt elköteleződni vágyó fiatalok szokásaira. Főleg a pálya közterületen elfoglalt pozíciójának előnyeit, hátrányait, összefüggéseit és további lehetőségeit tanulmányozzuk településtervezési szempontból.

Szakirodalom:

Anne-Marie Pollowy: The Urban nest

Dowden, Hutchinson & Ross, Inc. , 1977.

City of Kitchener: Skatepark Planning Study

https://www.kitchener.ca/en/livinginkitchener/resources/SkateparkReport_April2012.pdf.

2015. 09. 06.

szerzők

  • Boros Eszter
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Farkas Fiametta Szilvia
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulensek

  • Varga Imre
    , Urbanisztika Tanszék
  • Dr. Szabó Julianna
    egyetemi docens, Urbanisztika Tanszék

helyezés

I. helyezett