Regisztráció és bejelentkezés

Ökologikus együttélés

Dolgozatunk témáját egy korábbi tervünk alapja adja, mely során a jelenleg alvó gázgyári munkáslakótelep vizsgálata után megoldásokat dolgoztunk ki annak revitalizációjára. Az ilyen típusú lakóegységeknek a történetük általában közös: intézmény alapította és gondozta. Mára ezek az intézmények eltűntek, vagy az évek folyamán a lakóterületek önkormányzati kézbe jutottak, súlyos financiális problémával, így a legtöbb jelenleg rossz állapotban van.

A lakótelep területének bővítése során felmerült a kérdés, hogy az milyen vezérelvek alapján történjen. Arra jutottunk, hogy a telep meglévő működését mintaként értelmezzük, viszont annak építészeti formaképzését a mai igényeknek megfelelően alakítjuk.

A kortárs tendenciák szerint az épületek jelentős gépészeti berendezésekkel készülnek, mi viszont úgy gondoljuk, hogy ezek nélkül is lehet alacsony energiafelhasználású lakóegységeket létrehozni. A magyarországi klímakörnyezet szélsőségeit legjobban nagy hőtároló tömeggel és megfelelő tájolással lehet csillapítani. Az a célunk, hogy az egységeket nem önállóan kezeljük, hanem azok lakóira is figyelmet fordítva lakóközösségek kialakulásának kedvező feltételeket biztosítsunk. A telepítés során a megfelelő benapozottság és tájolás mellett ez volt a meghatározó szempontunk.

A nagyfelületű lapostetőkre intenzív zöldtető került, mely segít a klímaszabályozásban télen-nyáron. Minden szobát körbesüti a nap reggeltől délutánig, ezzel is csökkentve a mesterséges világítás szükségességét. A homlokzatokon egészen a zöldtetőig felfutó ablakok Trombe-falként működnek: a nap felmelegíti a födém peremét, majd a szobák belsejébe sugározza a meleget. Ezeken kívül további hasonló megoldásokat szeretnénk még felkutatni.

Dolgozatunkban a feltett kérdésekre olyan megoldásokat keresünk, amelyek a környezetre a lehető legkisebb terhelést jelentik. Az így létrejövő házak szimbiózisba kerüljenek használóival és az azt körülvevő ökoszisztémával.

csatolmány

szerzők

  • Magyar Szabolcs
    Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)
  • Leitold Debóra
    Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)

konzulensek

  • Dr. Kemes Balázs
    egyetemi adjunktus, Középülettervezési Tanszék
  • Borsos Melinda
    építész, MICROarchitects (külső)