Regisztráció és bejelentkezés

Üveg és homok

ÜVEG ÉS HOMOK

Két szilárd anyag, melyek fizikai megjelenésükben cseppet sem hasonlítanak. Az egyik durva, szemcsés és földszínű, a másik tükörsima, egyöntetű és átlátszó. Mégis molekulaszinten ugyanazok az elemek alkotják őket. Azonos vegyületek teljesen más megjelenési formái attól függően, milyen külső hatások érik.

A munkámban az üveg és a homok különleges viszonyát akartam képeken megjeleníteni. Nem azt akartam ábrázolni, hogy a két anyag megegyezik, hanem magára a kapcsolatra akartam tenni a hangsúlyt. Annak a különlegességére, hogy ebben a fizikai világban ugyanabból az alkotóelemekből és azonos fizikai környezetben teljesen más megjelenésű anyagok létezhetnek. Ezért az üveg és a homok együttes vizualizációját úgy tartottam célszerűnek, hogy ne olvadjanak egymásba, hanem két egyedülálló anyagként jelenjenek meg, amelyeket csupán 1700 °C választ el attól, hogy egyek és ugyanazok legyenek.

A kapcsolat megjelenítésének eszközéül a törést választottam. Homokágyra fektetett üveglapokat ütöttem meg egyesével, amivel elértem a felszínük meghasadását. Az így keletkezett repedéseken keresztül mintha belelátnánk az anyagba, megnézhetnénk, hogy mit rejt maga mögött vagy magában. Az üveg mögött átsejlő és a töréseken át feltörő homok olyan, mintha a rejtett igazság lenne, az üveg része, a másik arca, melyet csak akkor láthatunk, ha megbontjuk a felszínt és elég mélyre nézünk. A törésvonalak és a szétrepülő szilánkok olyan véletlenszerű mintákat hoznak létre, előre nem beállított kompozíciókat, melyek egy külső behatás miatti természetes elrendeződés eredményei. Ezek a látványelemek megerősítik annak az érzését, hogy a két anyag természetben is megjeleníthető formáját látjuk. A kettő anyag kapcsolatának ábrázolásához felhasznált vizuális eszközök bármikor előfordulhatnak a környezetünkben, a képek csak kiemelnek egy már meglévő részletet a valóságból, ezzel tágítva ki a pillanatnyi kép mondanivalóját. A molekuláris kapcsolat a két anyag között olyan tulajdonság mely állandóan jelen van, és csak egy kis figyelemre van szükségünk, hogy észrevegyük különlegességét és értékelhessük azt.

csatolmány

szerző

  • Mester-Csiki Borbála
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Dr. Üveges Gábor
    egyetemi docens, Rajzi és Formaismereti Tanszék

helyezés

III. helyezett