Pihenőhely a romok felett
A dolgozat az elmúlt években feltárt Mikháza határán fekvő, római település maradványainak bemutatásával foglalkozik. A feladat egy kilátópont létesítése egy közeli dombtetőn, ahonnan az érdeklődők a magasból szemlélhetik a romokat, és a Nyárád-menti vidéket.
Véleményem szerint a kijelölt domb fekvését, és elhelyezkedését tekintve kiváló hely az emlékek szemléjére, ezért a legfőbb cél egy olyan beavatkozás, ami egy jelet tesz a magaslatra megmutatva, hogy van fent valami, ami miatt érdemes felmenni, és felvonzza az arra járókat. A hely rendeltetése romok megtekintése mellett a pihenés lesz, ezért nagy hangsúly kerül tájépítészeti kialakításra, megfelelő árnyékolással, leülő helyekkel, kellemessé téve a látvány befogadását. Az ide kerülő építmény ennek megfelelően, nem kilátótoronyként fog megjelenni, hanem pavilonként, vagy pergolaként, ami elhelyezkedésével utal a fő látványosság- a romok helyére.
Az objektum futurisztikus megjelenésével a lent lévő ókori épületmaradványok fenti ellenpontját képezné. A nehézkes római kőfalakkal kontrasztba kerülnének a kilátóhely könnyed, filigrán szerkezetei. A látogató egy kis jövőkép szerű szeletből tekinthetne ki a régi korok maradványaira.
A faluból egy mélyebben fekvő kis vájat-szerű útról érkezünk a dombtetőre. A látvány fokozatosan tárul fel. Megérkezéskor az építmény használná, megerősítené ezt a kiváló adottságot.
A terv elsősleges célja, hogy a romokat megtekinteni vágyóknak kellemes pihenőhelyet teremtsen, de ezzel együtt még intenzívebbé tegye az élményt, amit a csodás emlékekben gazdag táj nyújt, a természeti kincseivel, ókori emlékeivel, és autentikus falujával.
Előkép:
Bernecebaráti kilátó
Épült: 2012
„Arra hivatott, hogy az országhatár felé haladó utazót megfordítsa, a Börzsöny panorámájának keretet adva elősegítse a rácsodálkozást a táj szépségére, amit a nagy rohanásban már észre sem veszünk.”
(A Tervezők)
forrás: www.epiteszforum.hu
szerző
-
Simó Nikolett
építészmérnök
nappali