Metropol Parasol

Merész? Tolakodó? Odavaló vagy idegen? Feszültséget vagy pedig harmóniát keltő? Kedves? Taszító? Monumentális vagy emberi? Épület? Építmény? Térplasztika? Az ilyen és még ezernyi ezekhez hasonló kérdést felvető J. H. Mayer által tervezett Metropol Parasolt választottam dolgozatom témájául, mivel egy Sevillában töltött szemeszter után is ambivalens érzéseket hagyott bennem. Az épület, mely több funkciót – történeti múzeum, piac, tér, kilátó – foglal magába, az óváros geometriai középpontjában helyezkedik el. Kiemelném ennek a városi műtárgynak az erős, ikonikus karakterét, mely képes volt visszaállítani a rég elfelejtett – egykoron virágzó - kereskedelmi központ jelentőségét Sevillán belül.

Dolgozatommal szeretnék rávilágítani az épületnek azokra a - mind negatív és pozitív - tulajdonságaira, amik az ellentmondásosságának kiváltó okai, bizonyítva, hogy ez a térszobor hibái ellenére is a város szerves részévé, sőt aktív résztvevőjévé, irányítójává tud válni. Mivel a dél-európai térvilág jelentősen különbözik attól, amit mi ismerünk, fontosnak tartom azoknak a karakterjegyeknek kiemelését, amik az épület értelmezéséhez elengedhetetlenek. A keskeny, szabálytalanul kanyargó utcák, kisebb teresedések és a nagyon sűrű beépítés egy olyan különleges architektúrát eredményez, melyben a szűk látószög miatt a részletekből épül fel az egész, nem pedig fordítva.

Az első ránézésre a finom városszövetbe durván beletenyerelő beépítés a helyszínen állva árnyalódik a kortárs alkotás formavezetésének illetve a szerkezetén való átlátások, kilátások létrejöttével. Az épület provokatív formájának ellenére emberközeliségét szeretném kiemelni más ikonikus épületekkel való összehasonlításban. Bemutatom, hogy bár az épület a pályázatban szereplő rajzokhoz képest jellegében a megvalósítás során nehézkesebbé vált, a tisztább szerkezeti rendszerének köszönhetően jobban illeszkedik a tér környezetébe.

Ellentétbe állítom az első találkozás lenyűgöző pillanatát a későbbi, az épület bejárása, részleteinek megismerése utáni élménnyel. Vajon elég erős-e az épület kezdeti, ámulatba ejtő hatása, hogy hibáin felülkerekedve egy bármikor felidézhető, újra, ugyanúgy átélhető kép maradjon róla vagy csupán, egy értékekkel ugyan rendelkező, de az évek múltával fakuló emlékké válik?

Dolgozatomat általam készített fényképekkel egészítem ki.

szerző

• 
  Györgyi Csenge
  építészmérnök tervező
  nappali

konzulens

• 
  Marosi Bálint
  adjunktus, Középülettervezési Tanszék