Regisztráció és bejelentkezés

Idegen forma, idegen anyag Sevilla történeti központjában

Tanulmányom fő vonalát Sevilla városképét az elmúlt tíz év során az egyik leginkább megváltoztató, már már emblematikus épület, városi tér, a Metropol Parasol adja. Miért pont közterület-megújítás részét képező projektre esett a választásom? 2008-as első látogatásom óta folyamatosan figyelemmel követem az egykori piactér, buszvégállomás történetét, átalakulását.

Vajon a hagyományos köztéri sémák átértékelésével, ezektől idegen formai és térbeli viszonyok kialakításával a tér megtalálta végső állapotát? Turista szempontból egy újabb attrakcióról beszélhetünk, míg a helybéliek igényeinek kielégítése az apró részletekben csorbát szenved. A városi polémiáknak azonban itt nincs vége.

Két évvel ezelőtt kibontakozóban lévő, s azóta Torre Sevilla névre keresztelt felhőkarcoló még számomra is új elem, mely a korábbinál is megdöbbentőbb változásként ért a városban. Érdekes párhuzamban kezelni a két épület ambivalens, s mégis hasonlóan karakteres feltűnését Sevilla városképében. A Metropol Parasol történelmi városközponti helyzete, jelentős terjedelme és a Torre Sevilla 180 méteres magassága, pontszerű kiterjedése bár ellentmondanak egymásnak, de ikonikus megjelenésük, közterület-felértékelő szándékuk közös nevezőt teremtenek, így megalapozva egy lapon történő említésüket.

Szándékuk nem kevesebb, mint Sevilla új szimbólumaivá válás. A koncepciók beteljesítik-e a hozzájuk fűzött reményeket, vagy idegen elemekként furakodnak a hagyományos városképi sziluettbe? Míg évszázadokon keresztül egy épületnek sem állt szándékában versenybe szállni a Giralda magasságával, addig napjainkban ez az íratlan szabály kezdi érvényét veszteni.

csatolmány

szerző

  • Rácz Henriett
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Marosi Bálint
    adjunktus, Középülettervezési Tanszék