Regisztráció és bejelentkezés

Katalán boltozat, mint élő szerkezet

A tavalyi TDK-n már találkozhattunk a Katalán boltozattal, megismerhettük a történelmi vonatkozásait, illetve a statikai, szilárdságtani viselkedését. Mi azt vizsgáljuk meg, hogy hogyan alkalmazható a boltozat épületszerkezeti elemként.

A Katalán boltozat a XIV. századi Spanyolországból származik. A XIX. századra érte el virágkorát, két jelentős spanyol építész munkásságának köszönhetően. Antoni Gaudí hazájában alkalmazta, míg Rafael Guastavino Amerikában honosította meg. Sajnos a vasbeton megjelenése visszaszorította a katalán boltozat terjedését, de az utóbbi néhány évben elkezdődött ennek a különleges szerkezetnek az újrafelfedezése, illetve működésének megértése. Ebbe a kutatási folyamatba bekapcsolódva azt vizsgáltuk, hogy hogyan tud ez a XIV. századi szerkezet megfelelni a jelenkor igényeinek, elvárásainak.

A katalán boltozat előnyei közé tartozik, hogy vékonysága ellenére is igen teherbíró, illetve, hogy szabadon formálható felületeket lehet vele létrehozni. Íves felületek esetén pedig az építési technológiája lényegesen olcsóbb, mint a vasbetoné, ugyanis az építkezés alatt nincs szükség teljes felületű zsaluzásra.

Munkánk során azt kutattuk, hogy hogyan alkalmazható a katalán boltozat családi házak külső térelhatároló szerkezeteként, továbbá belső terek kialakításához. Megnéztük, hogy ezzel a technológiával milyen típusú födémek építhetők, milyen kialakítású tetők tervezhetők és milyen formájú lépcsők valósíthatók meg.

Ezt követően részletesebben utánajártunk, hogy miként lehetne ezt a szerkezetet úgy beépíteni, hogy eleget tegyen napjaink hő-, csapadék-, és hangszigetelési követelményeinek. Elgondolkodtunk rajta, hogy hogyan oldható meg egy organikusan kialakított tető vízelvezetése, attikájának kialakítása, hőszigetelésének rögzítése. Szintén megvizsgáltuk, hogy a gépészeti vezetékek hogyan építhetők be katalán boltozatú födémekbe. Illetve melyek azok az anyagok, technológiák, amelyek megfelelően alkalmazhatók ezzel a szerkezettel összeépítve. Ezek eredményeként rétegrendeket állítottunk össze és megterveztünk jellegzetes csomópontokat is.

csatolmány

szerzők

  • Söjtöry Domonkos
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Hadházi Ágnes
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulensek

  • Dr. Dobszay Gergely
    egyetemi docens, Épületszerkezettani Tanszék
  • Dr. Nemes Rita
    egyetemi docens, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék