A fény árnyéka
A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!
/Ésaiás könyve 9,2/
A 20. század során betiltották az otthoni ravatalozást, emiatt pedig ez a funkció a temetőkbe került és gyorsan megindult a kocsibeállóra vagy raktárépületekre hasonlító épületek felhúzása. Cegléden is ezt a jelenséget láthatjuk a Református Öregtemetőben, mely több mint 200 éves múltra tekint vissza. A korábbi temetkezési szokások azonban lassan elhalványulnak és újak lépnek a helyükre. Ez egy folyamat, melyet visszafordítani már nem tudunk, de idomulni hozzá igen.
A temető jelenlegi helyzetében kusza, romos de néhol megcsillantja azt a természetes szakralitást mely után egy ilyen helyen vágyakozunk. Gazdag növényvilága és girbe-görbe útjai képesek méltó környezetet adni a búcsúnak.
Gondolkozásom kiindulópontja a temetés szertartásán alapult, mely térben mindig is nagyobb kiterjedésű volt, gyakran hosszabb utakon át kísérik a gyászolók a megboldogult ismerőst. A ravatalozó ugyan egy pontra koncentrálódik, de nem jelent se kezdetet se véget, olyan, mint pár kedves szó, ölelés vagy bátorító lökés az úton, hogy tovább kísérhessük végső nyughelyére a holtat. Éppen ezért nem érdemes csupán a ravatal helyével foglalkozni, hanem mint egység kell tekintenünk a szertartás menetének tereire.
Tervemben a ravatalt nem korlátoznám egy frontális épületre. Hiszen az érkezés és az onnan való távozás is több különböző irányból történhet. A kiszolgáló funkciók leválasztásával pedig létrejöhet egy tér, melynek határait a gyászolók alakítják, és ahol a halottat semmi más nem választja el tőlünk és a minket ölelő természettől, csupán a fény.
szerző
-
Hajós Dorina
Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
alapképzés (BA/BSc)
