Sűrűn beépített történeti városrészek fenntarthatósága

Napjainkban a fenntarthatóság fogalomköre az egyik legtöbbet vitatott kérdések közé tartozik.

Építészeti vonatkozásban elsősorban épületek szintjén definiáltak fenntarthatósági kritériumokat,

azonban mára már felismert tény, hogy a fenntarthatóság valós megoldásai a városi kontextushoz

kötődnek és nem egymástól elszigetelten megépülő autonóm házak sorát jelentik.

A kutatás során Budapest történeti belvárosára koncentrálok, mely jóval több, mint leromló

állapotú épületek együttese, legnagyobb értéke viszonylag homogén és kompakt városi szövete.

Feltételezésem, hogy ezen városrészek fenntarthatósága nem pusztán az épületállomány műszakilag

megfelelő felújításában rejlik. Hipotézisem szerint ezeknek a városrészeknek a társadalmi, gazdasági,

környezeti beágyazottsága vizsgálati alapszempont a fenntarthatóság értékelésénél.

A várostörténeti központ tömbjei jó környezeti beágyazottsággal rendelkeznek (értem ezalatt

a településszerkezeti beágyazottságot, jó tömegközlekedést, illetve hogy kedvező szintterületi

mutatókkal bírnak), ugyanakkor gazdasági és társadalmi beágyazottságuk már nem ilyen kedvező

(a lakóközösségek elidegenednek egymástól, elaprózódott tulajdonosi struktúra jellemzi őket stb.),

éppen ezért az ezen városrészek megújítását célzó programnak nem kizárólag műszaki megoldásokra

kell/kellene koncentrálnia.

szerző