Építhetünk a hídjainkra?
„Kevés kétség férhet hozzá, hogy sok tekintetben a hídépítés története a civilizáció története is. Rajta keresztül jól érzékelhetjük az emberiség fejlődésének egy fontos részét.” /Franklin D. Roosevelt 1931./ Hozzá tehetjük még hogy ezen belül a kommunikáció fejlődésének az új szintje is.
Talán az élet feltételeként is tekinthetünk a szélesen értelmezett mozgásra, helyváltoztatásra és az élethez szükséges anyagokkal történő találkozásra. Az élet sikerességét befolyásolja a találkozás érdekében felhasznált energia mennyisége is. A hatékonynak bizonyult helyváltoztatás ismétlődései útvonalak rögzülésével, bevésődésével járhatnak.
Az emberi együttműködést lehetőségét megteremtő kommunikáció egyik feltétele a találkozás, amely szükségessé teszi a mozgást, helyváltoztatást a közlekedést. A táji adottságok, határvonalak a kommunikációnak a fent leírt csatornáin kritikus pontokat, területeket hozhatnak létre. Ezeket a pontokat nevezi a településföldrajz nagy helyzeti energiával rendelkező területeknek. Ilyen lehet egy völgy kapuja vagy egy folyó átkelési szakasza, amely kaput nyit egy határvonalon. Az ilyen helyeken esetleg híd épül, akkor belátható, hogy egy híd egy racionális gazdasági és földrajzi igényre adott válasz, ami tovább növeli a terület fejlődését, lásd hidak mellett felépült kereskedő városok. „A híd olyan építmény, amely közlekedési vagy szállítási kapcsolatot teremt valamely hegyszoros völgy, út, vasút, folyó, egyéb víztömeg, vagy más fizikai akadály két oldalán elhelyezkedő területek között. A hídnak egyúttal biztosítania kell az áthidalt akadályon zajló forgalom (pl. közút, vasút, hajózás) számára szükséges szabad teret (űrszelvényt).” Pallas nagylexikon
Térségünkben a római korban műszaki újításokkal - rendszerszerűen - támogatott úthálózat épült ki a Duna mentén. Jelentős társadalmi változásokkal kísért korok után ezt az infrastrukturális szintet csak sokkal később és lassabb fejlődés következtében sikerült ismét elérni. Az 1838-as árvíz után Pesten és Budán több ütemben megindult a Duna-part kiépítése. Innentől folyamatosan állandó téma lett Pest és Buda rakpartjainak használata, a folyón történő átkelésnek a megkönnyítése. A gazdaság, kereskedelem és a közlekedés elsőbbségét szem előtt tartva kiépítetté váltak a városon belüli vízparti területek.
A 20. században azonban egyre növekvő igény alakult ki a vízpartok aktív, rekreációs használatára, ezzel a város lakóinak igénye megváltozott. Mára egy kultúrában gazdag, gyalogosan ismét jól használható, zöld területekkel övezett lélegző Duna-partra vágyunk. Ami 200 éve létszükséglet volt, egy élhető Budapest gátja lett, és ezt csak óriási összegekkel és teljes városi összefogással lehetne megváltoztatni.
Innen ered a kérdés, „Mi történik most a hidakkal?” Ezek jelenleg szintén az úthálózat részei, olyan kiemelt pontok, ahol a két part találkozik egymással. Mondhatjuk-e, hogy az igény itt is megváltozott, már nem csupán átkelni szeretnénk, hanem használni szeretnénk őket, kiélvezni a Duna adta látképet. Néhány esetben, egyszerű válasznak tűnhet, hogyan egészítsük ki a hidak funkcióját, azaz egy meglévő szerkezetet megváltoztathatunk-e.
Érdekes belegondolni: „Vajon máshogy is használhatnánk-e hídjainkat, anélkül, hogy a meglévő hálózatainkat áldoznánk fel?” „Meddig szabad elmenni, ha a városszövet terjeszkedése úgy kívánja, bevonhatjuk-e jobban a folyókat, hidakat a város életébe, a kommunikáció, a találkozás tereibe, vagy az mint egy veszélyes infrastruktúra, csak izoláltan futhat át a városon keresztül?
A kérdések megválaszolásához a dolgozatomban körbejárok több történelmi példát, ahol a hidak nem csak átkelésre szolgálnak. Ilyen a Firenze Ponte Vecchio, a Velence Ponte Rialto vagy a Guangji híd Chaozhou-ban. Továbbá elemzem a megvalósult vagy a megszületett, de meghiúsult vagy még el nem készült kortárs példákat. Választ keresek arra, hogy milyen feltételei vannak egy híd újragondolásának.
szerző
-
Puskás Levente
Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
alapképzés (BA/BSc)
