Reflexió
A rend és káosz viszonyának vizsgálata és ennek a kapcsolatnak tárgyi megformázása volt az alapgondolat. Hasonlatok rendszerében létezünk, így én is párhuzamot formázva akartam közelebb kerülni a témához. Különböző szempontokat próbáltam szemügyre venni, például a természetben kialakuló viharok rendszereit, vagy a különböző növények növekedési folyamatait. De folyton vissza jutottam egy párhuzamhoz, az emberi elméhez és annak alakulásához.
Ha test nélkül létezhetnénk, milyen formát öltene a lelkünk?
Az hogy két ugyan olyan személyiség nem létezik, teljesen magától értetődő dolog. Hiába érnek minket hasonló behatások, hallgatjuk ugyan azt a zenét vagy tanuljuk ugyan azokat a dolgokat. Én vagyok én, te vagy te. Nem láthatod, nem érezheted azt, főleg nem ugyan úgy. A személyünk különállósága mindenki számára fontos. Ez bizonyos körökben akár követelmény is lehet, hisz ha nem vagyok különb, ki vagyok én? Légy eredeti, új és legfőképp az első. De van e bármi a világon, ami ne történt volna meg legalább egyszer.
Ez igaz ránk a fizikai valónkban is. Az adott pillanatban hordott ruhánk, az aktuális hajszínünk, szinte sosem egyedi. Próbáljuk követni az adott irányzatokat, trendeket, de sokszor szimplán csak arról van szó, hogy megtetszett egy lány kalapja a buszon és akár ő én is lehetnék, abban a kalapban.
A szellem vajon ugyan így viselkedik e? Akarjuk e ugyan azt érezni, vagy pusztán magunk méreteire igazítva torzítjuk a valóságot? Mitől lesz a miénk az, amit együtt tapasztalunk más emberekkel? Ugyan az a behatás jelenthet-e mást nekem, mint bárki másnak, holott ugyan az az akkord, ugyan az az ecsetvonás vagy akár ugyan az a mondat. Mikor kerül oda az én? Hozzá adunk többet, vagy csak mi vagyunk a keret, amelybe ízlésünk szerint zárjuk be a valóságot.
Erre próbáltam választ adni az installációmmal.
szerző
-
Könczöl Emese Mária
Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
alapképzés (BA/BSc)
