Látható zene
Egy dallam, egy zenemotívum attól olyan csodálatos, hogy nem látjuk vagy nem érinthetjük. Hallgatnunk kell mert abban a pillanatban el is illannak egymás után a hangok. Mi emberek mégis találtunk rá módot, hogy ezt megörökíthessük másoknak, az utókornak, erre találtuk ki a kottázást. Viszont a kottakép sok ember számára nem más mint érthetetlenül egymás után pakolt fekete pontok. Sok ember nem tud kottát olvasni vagy nem elég magas szinten, ahhoz, hogy ne csak értse hanem érezze is azt a zenét amit épp olvas. Ehhez nagyon magas szintű belső hallással kell rendelkeznni mint például Mozart, Bach vagy Beethoven aki süketen is képes volt komponálni. Viszont ez nem sok emberek adatott meg, ezért ebben a kutatásban én azzal a témával foglalkozom, hogy hogyan lehet egy zenét/kottaképet egy látható és érzékelhető tárgyba átvinni úgy, hogy az azt megjelenítő zene tulajdonságait, hangulatát is visszaadja a szemlélőjének.
A kottázás egymás alatt jeleníti meg a szólamokat ráadásul hangszernek megfelelő kulcsban, hogy ne legyen túl sok pótvonal, olvashatóbb legyen. Viszont ezáltal még nehezebb egykén értelmezni és hallani, az én maketteimben viszont egy kulcsban és egymás fölött vannak a szólamok. Így a hangszerekkénti és kulcsonkénti széttagoltság megszűnik, egy egységként látjuk.
Az első installáció amit készítettem Weiner Leótól a Rókatánc című darabjának egy részletét jeleníti meg. Úgy rendeztem a damilsorokat, hogy egy szint egy hangszert jelöl, és legfelül a dallam, lefelé haladva pedig az egyre mélyebb kísérőhangszerek helyezkednek el. Színeiben a zene hangulatához igazodtam, ezért választottam vidám és egymástól elütő színeket, ugyanis a darab is egy karakán, kavaros és élettel teli zene. A szintenkénti damilszámot a zene hangterjedelme határozta meg, összesen 23 hangot használt fel ami nem annyira sok, mégis nagyszerű zenét komponált belőle.
szerző
-
Fehérvári Veronika Bogárka
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés
