Kívül, belül
Lelkünk, legyen az ciklopfalú erőd vagy gépi vetésű téglából épített csinos víkendház, közvetlen kapcsolatban áll a külső világ forgalmával. A zaj lehet pattogós vagy monoton, tudatos vagy tévelygő, fáradt vagy diadalmas. Ha csak idő előtt el nem hal, egész életünkben tudatosan-tudattalan rezegteti énünk magját, amíg csak olyan frekvenciát nem talál, amelyre megmozdulnak mind a kövek, mind a téglák, és a csatorna kétirányúvá válik, reakció, beszéd szakad fel, egyszersmind kiáltás a pusztítás ellen. Mint más-más építők munkái, ezek az építmények nem mozdulhatnak ugyanabban a pillanatban, a repedések rajzolata sem lehet egyforma, a megszólaló hangok sem ugyanabban a tónusban hangzanak fel. Mi hát az ingerküszöb, amelyet átlépve egy ilyen lélekház nem bírja tovább, és kifakad?
Filozófiai értelmezések szerint az embert akaratán és vágyain kívül hajtja egy harmadik erő, a thümosz, amely küzdésre ösztönöz, táplálja bennünk az általános elismerés utáni vágyat. Valódi elismerésben részesülni azonban csak akkor lehetséges, ha az elismerést osztó mechanizmusok igazságosak, egyszóval valamiféle rend uralkodik, a külső forgalom ellenőrzött, nem keveredik belé ágyúdörgés vagy hazugság, a szabályok ugyanúgy érvényesek a bársonyszékben és a libikókán. Ha két gyerek, egy nagy és egy kicsi, játszana, először a nagy ül fel, a kicsi valahogy felkapaszkodik, de a hinta nem mozdul. Mit fog tenni a kicsi gyerek? Elkezd ugrálni, cselekedni. Mi fogja erre hajtani? Gyermeki énjének különös vágya a libikóka szabályos használatára: a nagy gyerek nem birtokolhatja egymaga a földi pozíciót és a döntés jogát. Természettől fogva a nagy gyerek van fölényben, de a kicsi kellő mennyiségű befektetett energiával behozhatja a lemaradását, kis időre magához ragadhatja az irányítást, megadva magának a rendet, amelyben lélek-háza sértetlen maradhat. Ha azonban az igazságtalan helyzet zaja túl sokáig cseng a fülében, és végül orkánná dagad, a lélek-ház megmozdul, és az odabenn rejtőző titokzatos kórus utat talál a külvilág felé, a libikóka, a játék eszköze pedig végleg eltörhet.
Ez az építmény tehát a thümosz végvára. Egy vastag fal, egy túlméretezett alapozás megóvhatja a benne lakót a külvilág ingereitől, van, aki magára maradhat a csöndben, építkezhet tovább, míg az orkán kívülről ostromolja a falakat, de előbb-utóbb minden építő elfárad, és ami benn lakozik, kiszabadul.
szerző
-
Tóth Boglárka
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés
