Eltévedve
Mind máshogy éljük meg és dolgozzuk fel az életünk során szerzett negatív, rossz élményeket. Rendkívül izgalmas, valójában mekkora szerepet is játszik ebben az emberi agy. Csodálatos belegondolni is, hogyan dolgozik az egyént érő mindennapi ingerekkel. Kreálhat belőlük traumatikus, vagy éppen pozitív élményeket, majd azokból különböző, szerteágazó emlékeket. Mire az információáradat ténylegesen bevésődik memóriánkba, millió változáson megy keresztül szinte észrevétlenül, s később azok szubjektív, érzésekkel vegyített képét idézhetjük csak fel.
Jogosan merül hát fel a kérdés: Létezik rossz emlék? Fel tudom-e, fel akarom-e, fel kell-e dolgozni mindazt, amit sajátmagam alkottam? Szabadulni akarok-e tőlük, vagy van más módja is kiismerésüknek? Valóban el akarom cserélni életem egy-egy fontos darabját a boldogság illúziójáért cserébe?
A választ csak magamban kereshetem, jól tudom. Figyelnem, látnom kell démonjaimat, melyek a múltból kísértenek. Ismernem, szeretnem kell őket, hiszen ők én, én pedig ők vagyok, s damilon lógva kísérnek majd életem útján hátráltatva, vagy egyre előrébb lökdösve labirintusukban. Egy labirintusban, melynek falai tele fájdalommal, élményekkel, sírással, nevetéssel haladnak el mellettem felfoghatatlan gyorsasággal. Meglepő kanyarok végtelen fordulatával teszik utazásomat egy teljes egésszé, s ezért örökké hálás leszek. Ki-ki tekintgetek az útra, mely egyenes, kopár vonulat, innen bentről is jól látható, s ami nem az enyém. Nem az enyém, mert én élni akarok.
szerző
-
Ferencz Réka Veronika
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés
