Opacity
A város összetett, szövevényes, állandóan megújuló rendszerében kiigazodni komoly kihívás. Egy várost, mint objektív fizikai környezetet az urbanisztika és társtudományainak eszközeivel könnyen megismerhetünk. Ám a tárgyi valóság ismerete sosem adhat teljes értékű képet a tanulmányozott városról. A várost meg kell élni, nem csak távolról szemlélni azt. Az utcák, terek, házak, az épített környezet rétegéhez hozzáadott egyéni észlelésünk adja a teljes képet. Egy teljesen individuális és szubjektív képet, mely ugyanarról a városról minden vele kapcsolatba kerülő emberben más és más. Megélt élményeink és tapasztalataink miatt teljesen eltérő kép alakul ki bennünk. Amitől számunkra egy város város, azt egy pillanat dönti el. Amikor kilépünk a metróból, amikor befordulunk egy utcasarkon, azok az élmények és benyomások, amik akkor érnek, ha hirtelen feltárul előttünk egy látvány, egy hangulat, egy eseménysor. Ezek a pillanatok azok, amik eldöntik mit gondolunk a városról, milyen szubjektív képzet alakul ki bennünk. Mindenkit sajátos kapcsolat fűz a városhoz, mely tapasztalataink bővülésével folyamatosan változik. Jelen dolgozat ezen témát próbálja megvizsgálni és körüljárni. A saját szemüvegünkön át érzékelt Budapestet meglátni, megérteni és bemutatni.
Egy város akár képzeletünkben is születhet, mint az alábbi Kányádi Sándor versben:
Álmodó
Várost álmodtam ide én;
fölraktam, itt van: az enyém.
Utat álmodtam, kész az út;
fürkészem: milyen messze fut?
Fényről álmodtam: fény ragyog.
És álmodtam egy ablakot,
ahonnan majd a végtelen
tavaszi eget nézhetem.
Megvan végre az ablakom,
van szobám, ahol lakhatom,
van alázatos szőnyegem,
naponta többször ehetem.
Mi kell még - kérdik -, nem elég?
Örülök persze - szólanék,
de csak a fejem ingatom.
Állok némán - és álmodom.
