Emlékezés a holokausztról

Tótok Adrienn

Konzulens: Sugár Péter DLA

Történelemkönyveink számos háború, csata, és megannyi király életét mesélik el számunkra, különös gonddal megfogalmazva az események helyét, idejét, s mibenlétét. A történelemórákon valóságosan megelevenedik Napóleon, képzeletünkben amerikai urak tárgyalnak a szédítő politikáról, majd a 48-as szabadságharc forrongó hangulata pezsdíti fantáziánkat. A világháborúk eseményeit hallgatva a mai világban szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy ami elhangzik egy történelemóra alatt, egykor valóság volt, s nem csupán egy üres történet.

Sajnos tankönyveinkben a múlt színes oldalával szemben kevesebb papírt és tintát áldoztak történelmünk legsötétebb foltjára, a holokausztra. Sokak számára a holokauszt szó csupán egy definíciót vagy fogalmat merít ki, míg másoknak az egész életét meghatározza. Ezek a személyek – még ha nem is gondolnánk – köztünk élnek, s csöndesen hordják vállukon családjuk tragédiájának terhét. Élettörténeteik a mai, modern korban élők számára olyannyira sokkolók lehetnek, amelyre sem a gyerekek, sem a felnőttek nem lehetnek eléggé felkészültek.

Ennek ellenére a világnak szerintem hallania kell ezeket a személyes történeteket, hiszen a múltbéli tragédiákból okulva tudnánk mi, a jelen generációja egy olyan jövőt felépíteni, amelyben az emberek erőszakmentesen – vallásuktól, és származásuktól függetlenül – tudnak egymás mellett békében élni. Ezen gondolatsor motivál arra, hogy a holokauszt áldozatai, túlélői, és a leszármazottak számára egy olyan emlékhelyet tervezzek, ahol az emlékezés mellett helyet kapnak azok a családi történetek, amelyeket a történelemkönyvekben sosem fogunk olvasni…

A magyarországi zsidóság deportálása főként téglagyári gyűjtőhelyekről történt, amely helyeket – leginkább Budapesten – ma már nem tudunk meglátogatni. A rohamtempóban növekvő város bekebelezte, s a közigazgatásnak megfelelően hasznosította ezeket a területeket. Az óbudai téglagyár is gyűjtőhelyként szolgált, amely a Bécsi út mentén feküdt bányaterületekkel övezve. Erre a gyűjtőhelyre emlékezve választottam a helyszínt, s a tervem során törekedni fogok arra, hogy abban visszaköszönjön a múlt szelleme. Így az emlékhely nem csak a személyes, és történelmi emlékezet kultúrájához kapcsolódik, hanem egyfajta várostörténeti múlthoz is. Ekképpen tervezési helynek az Óbudán lévő Bécsi út, és a Vörösvári út találkozásánál választottam egy területet, amelyet tehát – könnyű megközelíthetősége mellett – múltbéli jelentősége miatt választottam.

Fontos megjegyezni, hogy nem egy hagyományos emlékművet szeretnék tervezni, ahol évente megemlékezéseket, és beszédeket tartanak, hanem egy olyan helyet, ahol az idelátogatók személyesen, és egyénileg tudnak találkozni a hiteles családi történetekkel. Így a terv során jelentős szempont lesz a befelé fordulás, a külvilág teljes kizárása.

szerző

Tótok Adrienn
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés

konzulens

Sugár Péter
, Középülettervezési Tanszék

letöltés
6 382 kB