Megrekedő hegyek

Üresség. Tompa és hangtalan a világ, a levegő nem mozdul. Sárga fénygömbök derengenek némán; foltok és furcsa árnyak játszadoznak mélységes feketében. De valami megváltozott. Apró neszek hangzanak, roppanás és súrlódás futkorászik kitartóan. Színekkel övezett árnyékok tűnnek fel a homályban, sötét foltok állnak össze terebélyes egésszé. A hely kitágul, a vonalak élesedve határolnak előtűnő felületet. A tér statikus, a tömeg dinamikus. Roppant hegyek magasodnak, sziluettjük az eget szabdalja. Természet és kopár szürkeség összefonódik, zöld szigetek úsznak a betontengerben. A rend megbonthatatlan. Mennydörgés hallatszik, az anyag beleremeg. Esőcseppek hullnak, elérik a síkot. Az aszfalt barázdái feltámadnak, a repedések életre kelnek. Apró csermelyek sokasága rajzolódik, tavacskák képződnek a semmiből. Hirtelen jött, de rögtön távozik. Sistergő zaja elhalkul, a szitálás alábbhagy. Fénysugár hatol át a szürke rétegeken, a víz megcsillan az érdes felületen. A lengedező fák levelén káprázó cseppek vibrálnak. Csörgedező patak görgeti a kavicsot, s halkan száll alá a rejtőző mélységbe. Bátortalan füttyszó terjed rendületlenül, erősödik a világosság. Morajlás támad. Hirtelen zaj hasítja ketté a nyugalmas félhomályt. A csend végleg szertefoszlik. Mesterséges zúgás zendül, a természet elhallgat. Nyikorgás és csapódás vegyül a fokozódó alapzajba. Robajló tevékenység tölti meg a feltámadt utcát, mint ritkuló színes hangyaboly, apró pontok mozgolódnak. Kötelesség, felelősség, öröm. Élet.

szerzők

• 
  Czigléczki Attila
  építészmérnök
  nappali
• 
  László Noémi
  építészmérnök
  nappali

konzulens

• 
  Dr. Szabó Árpád
  Egyetemi docens, Urbanisztika Tanszék