Regisztráció és bejelentkezés

PoP

PoP

„kép a képen”

Dolgozatom alapgondolatát, egy előző félévekben végzet tantárgyra készítet alkotásom adja. Melyben egy szabadon választott útvonalat (esetemben Budapest Kálvin- tér – Deák- tér) kellet szabadon bemutatni.

Alap esetben kijelenthető hogy egy-egy útvonal bejárását mindenki máshogy éli meg, egyfajta „mentális térképben” megjelölve a számára fontos tájékozódási pontokat. A feladatra adott válaszomban pont ezeknek a személyes súlypontoknak az egymáshoz való viszonyát boncolgattam, és így egy 6 ember által készített 90 képből álló 22,4X37,9 cm-es mozaik készült, mely a hat „készítő” személyes élményét igyekezet egyfajta kivonatként bemutatni, amennyire lehet objektívvé tenni.

Ennek a képnek a készítésekor alkalmazott technikát használom jelen dolgozat készítése közben is.

A technika részletesen kifejtve: Egy ember végig sétál egy analóg fényképező géppel az adott, körülbelül 1 km hosszú útvonalon, és pár szabályt betartva fotóz 30 db képet, majd ugyan ezt a tekercset visszafűzve egy másik ember is végig megy ugyan azon az úton, ugyanazon szabályok szerint fotózva, anélkül hogy tudna arról, hogy az előtte haladó pontosan mit és hogyan fotózott.

Azonban már jelen alkotás esetében nem a teljes sorozat által kirajzolt „út-élmény”, hanem a véletlen és az analóg technika által egy-egy képen létre hozott vizuális illetve tartalmi értékek kerülnek bemutatásra.

Az elkészült képek teljesen analóg technikával hagyományos nyersanyagokra készülnek, így egy-egy kép gyakorlatilag megismételhetetlen.

szerző

  • Dévai Zoltán
    építészmérnök
    nappali

konzulens

  • Dr. Üveges Gábor
    egyetemi docens, Rajzi és Formaismereti Tanszék